1974

Új zenekarok, új trónkövetelők jelentkeztek a rockszíntéren, a stílusteremtő bandák mögött friss ötletekkel teli újabb vonal volt kifejlődőben. Angliában a Judas Priest nevű zenekar adta ki első lemezét "Rocka Rolla" címmel, amin igazán nagy pillanatok még nem szerepeltek, túlságosan nyers volt és csiszolatlan, egyedül az énekes Rob Halford egyéni, a magas hangtartományokban mozgó énekstílusa volt igazán előremutató. Ausztráliában az AC/DC első lemeze a "High Voltage" keltett feltűnést, szokatlanul kemény boogie hangzásával, mely stílust el is nevezték "Heavy Rock"-nak. Lábmozgató négynegyedek, erőteljes riffelés és gitárhangzás, és egy Bon Scott nevű nyegle, laza rockénekes egyvelege képezte a sikergyanús banda akusztikáját. De egyelőre hazájukból még nem tudtak kitörni.

Amerikában a KISS névre hallgató banda két lemezzel is jelentkezett az év folyamán, az első névadó, és a második "Hotter Than Hell"-el. Kemény de slágeres zenéjüket rengeteg hatásos külsőséggel párosították, ezek közé tartozott az arcfestés, a különleges fellépőruhák és a látványos színpadi show-k. Kanadában a Rush trió adott ki két lemezt "Rush" és "Fly By Night" címmel. Progresszív hard rockjukból ekkor még csak a kiváló hangszeres játék tűnt ki.

A Black Sabbath csapatnak problémája támadt a menedzsmentjével és le kellett állniuk a lemezkészítéssel, ezért ez az év új Black Sabbath album nélkül telt el. Viszont a beújított tagokkal működő Deep Purple két lemezt is megjelentetett, mégpedig a "Burn"-t és a "Stormbringer"-t. Egyik sem sikerült rosszul, de a régi felállás hívei közül sokan fanyalogtak a megváltozott hangzáson. Ritchie Blackmore gitárosnak sem tetszett Glen Hughes basszeros funky mániája, azonban jó pár klasszikus dal található ezeken az albumokon is. A "Soldiers Of Fortune" című ballada mindenképp említésre méltó, akárcsak a lemezek címadó számai. David Coverdale hangja kissé más ízt adott a Purple daloknak, de kétségtelen tény, hogy egy új énekes istent köszönthetett a rockvilág.

A Queen kihozta harmadik, "Sheer Heart Attack" címre keresztelt albumát, melyen a slágeresebb témák mellett, igen keménykötésű dalok is helyet kaptak. "Stone Cold Crazy" dalukat idővel a Metallica formáció is feldolgozta. Az Uriah Heep a Nazareth, a Blue Öyster Cult és a Thin Lizzy is leszállította menetrend szerinti sorlemezét, nagyobb sikert azonban az Aerosmith ért el második klasszikus korongjával, a "Get Your Wings"-el.

A brit UFO új, zseniálisan sikerült lemezén, a "Phenomenon"-on mutatkozott be a Scorpions-ból átigazolt Michael Schenker, aki egy szörnyen fiatal, ám szerfelett tehetséges gitáros volt. Helyette a Scorpions második albumán egy szintén zseniális gitáros, Uli Roth játszott. A "Fly On The Rainbow" azonban még mindig nem lett átütő siker. Kanadában összeállt a Helix, Amerikában pedig Ramones néven alapított zenekart négy jó barát.

Stagnálás, és egypár új reménység megjelenése jellemezte ezt az évet.

Értékelés: 
Átlag: 5 (2 szavazat)
Az üres rész kitöltése.