A pagan metal (magyarul pogány metal) elnevezés egy gyűjtőfogalom, amely magába foglalja a heavy metal és az extrém metal stílusok azon irányzatait, melyek egy adott kultúra vagy régió kereszténység előtti hagyományaival foglalkoznak. Ezek bemutatásához különböző tematikus koncepciókat, például rusztikus népi dallamokat, hagyományos vagy korabeli hangszereket és esetenként archaikus nyelveket használnak. Marc Halupczok a Metal Hammer magazin szerkesztője, a Primordial (1987) zenekar "Dark Romanticism" demóalbumának "To Enter Pagan" című daláról írta, hogy egyike azoknak a műveknek, melyek később meghatározták a műfaj stílusjegyeit. A pagan metal irányzatba zenekarok és műfajok széles skálája beletartozik, annál is inkább, mivel black, viking és folk metal csapatok egy része inkább a pagan metal elnevezést részesíti előnyben. Sajnos a mozgalomra sötét árnyként vetül, hogy a legszélsőségesebb ideológiájú (NSBM) bandák közül néhányan szintén ez alá az elnevezés alá sorolják magukat. A pagan metal zenekarok főként a pogány történetírásból, az ősi istenek legendáiból, a történelmi hősök dicső tetteiből, a mesék-mondák-regék históriáiból és a mitológiai krónikákból merítenek ötleteket, emellett bizonyos mértékű keresztény-ellenes koncepciókat is megfogalmaznak, de ezeken messze túltesz a radikális NSBM (National Socialist Black Metal - Nemzetiszocialista Black Metal), hordák náci eszmerendszere. Folyamatos feszültséget jelent a színtéren, hogy a pagan metal műfaj képviselőit néha összemossák a szélsőségesekkel, emiatt időnként támadások és vádak érik a vétlen folk metal formációkat is, például a Moonsorrow (1995) és a Týr (1998) zenekarokat is meghurcolták antifasiszta szervezetek. Ez a megbélyegzés nem tesz jót a műfaj megítélésének, ezért mindenképpen előnyös lenne a vádaskodók és a radikális bandák tagjainak fejében is rendet tenni.
Műfaji jellemzők
A pagan metal inkább egy különleges ötlet mint műfaj, ezért a zenekarok elképzelései és azok megvalósításai is vadul különböz(het)nek egymástól. Jarkko Aaltonen a finn Korpiklaani (2003) basszusgitárosa szerint:
A vikingek vagy más ősi törzsek mind magukon viselik a pogány jelzőt, függetlenül attól, hogy az őket megszemélyesítő bandák használnak-e népi hangszereket vagy sem.
Heri Joensen a Feröer (Føroyar) szigeteki Týr zenekar énekese hasonló véleményének adott helyt, miszerint a pagan metal formációk dalszövegei a kereszténység előtti európai hagyományokat mutatják be, legyenek azok akár történelmi vagy mitológiai alapúak, és a regionális eltérések miatt ezek a művek lírai és zenei koncepcióban is rendkívüli változatosságot mutatnak. Egyes bandák zenei stílusára a vidám és élénk, míg másokéra a sivár és doom-os hangzás jellemző, ezen kívül az énekstílus a dallamos változattól kezdve a rémisztő hörgés-morgásig bezárólag minden előadásmódot felhasználhat, ráadásul a zenekarok egyik fele anyanyelvén, másik fele meg angolul adja elő műveit.
A pogány metal stílushoz gyakran sorolják a folk metal és a viking metal (időnként a black metal) irányzatok zenekarait. Olyan formációk zenei hangzása, ami többek között a finn Moonsorrow vagy a norvég Kampfar brigádokra is jellemző, illeszkedik mindhárom említett műfaj stílusjegyeihez.
Történelem
Annak ellenére, hogy '70-es és '80-as évek zenekarai közül például a Led Zeppelin (1968) vagy a Manowar (1980) dalszövegei is mutattak a pagan metal bandák által feldolgozott témákkal kapcsolatos hasonlóságokat, az inspirációt elsősorban a Bathory (1983), az Enslaved (1991), az Amorphis (1990) és a Skyclad (1990) művei jelentették. Mellettük a norvég In the Woods... (1992) progresszív black metal bandát szintén a pagan metal műfaj egyik korai úttörőjének tartják. A Bathory és az Enslaved a viking metal, az Amorphis és a Skyclad a folk metal színtéren jeleskedik, és ez is mutatja, hogy a különböző műfaji besorolások nem feltétlenül választhatók el élesen.
A kezdetekkor, amikor baltákkal hadonászó vikingek és a lándzsákkal küzdő kelta hadurak zenei képviselői feltűntek a metal mainstream-ben és a szakmai sajtóban, a metal zene "igazi" főszereplői nem voltak elragadtatva a jelenségtől. Azt már nagy nehezen kiheverték, hogy a black metal színtér egy része az aktuális divatnak megfelelően megszelídült, és a legvérmesebb bandákkal is már csak a rossz gyerekeket ijesztgetik, erre most mi történik? Harci fegyverekkel, hegedűkkel és dudákkal felszerelt, összepingált felsőtestű és állatbőrökbe meg szőrmékbe öltözött vademberek, ősi dalokat énekelve masíroznak be a metalzene fővonalába. A metal műfaj ilyen típusú asszimilációját sokan komolytalannak vagy túl komikusnak tartották, tették ezt annak ellenére, hogy idővel a többség elfogadta vagy legalábbis eltűrte az új irányzatot. Persze az elvhű metal fanatikusok arcán azóta sem őszinte a mosoly. A dolgot tetézte, hogy a mozgalom rajongótábora a példaképeikhez hasonló viseletben és fegyverzetben kezdett a koncertekre járni, amiről Alan Nemtheanga a Primordial énekese a Revolver magazinban adott interjúban így nyilatkozott:
Ha majd jönnek felém a hullámzó műanyag kardjaikkal, valószínűleg kapnak egy nagy rúgást a fejükre!
Azonban a kétkedőkre idővel rácáfoltak az új stílus sikerei, és az egyre kidolgozottabb és kifinomultabb hangzásvilág helyet szorított magának a metal színtéren.
Származás
Jarkko Aaltonen szerint a Black Sabbath (1969) banda is totál pogány volt, de a jelenlegi pagan metal színtér, -melynek indulását ő a Skyclad együtteshez köti-, inkább a tradicionális folk-rock hangzásból és a mitológia-központú témákból építkezik. Az Eluveitie (2002) énekese Chrigel Glanzmann is úgy véli, hogy a Skyclad volt a pagan metal stílus előharcosa, továbbá megjegyzi, hogy a Skyclad zenéjében igazán inspiráló módon keveredett a heavy metal és a kelta népzene. Ian Christe zeneszakértő, írásaiban szintén a Skyclad munkásságát hozza fel példaként, őket jelöli meg a pogány irányzat alapköveként. Ezzel szemben Heri Joensen a Týr énekese inkább a Bathory zenekart tartja a műfaj úttörőjének, kiemelve, hogy a Bathory miután belefáradt a sátáni dalszövegek gyerekes mivoltába, egyre inkább az skandináv mitológia gazdag témakörét emelte át líráiba. Alan A. Nemtheanga (Alan Averill) az ír Primordial brigád énekes-frontembere szerint a pagan metal műfaj első megjelenése a Bathory 1988-as "Blood Fire Death" című albumához köthető, bár azt is megjegyzi, hogy a Bathory korai munkái tulajdonképpen a Manowar stílusának másolásából álltak, azonban ezt a legtöbb ember nem meri kimondani. A finn viking/folk metal Turisas (1997) banda tagja Warlord Nygård (Mathias Nygård) úgy tartja, hogy az Amorphis volt az első pagan metal zenekar (1994-es második stúdióalbumuk "Tales From The Thousand Lakes" címmel jelent meg, amin a finn nemzeti eposz, a Kalevala témáit dolgozták fel.), ami népies hatású dalaival utat mutatott számukra egy olyan zenei irányzat felé, ahová most már a Turisas is tartozik.
Viták és kritikák: érvek és ellenérvek
A műfaj csúcsra jutásával együtt tűnt fel az "elefánt a porcelánboltban", azaz jelentek meg azok a problémák, melyek elsősorban két ok köré csoportosultak:
Az egyik ok, hogy a zene annyira szorosan kötődik a nemzeti identitáshoz, hogy egyesek az egész műfajt elfogadhatatlanul nacionalistának vagy rasszistának tartják annak ellenére, hogy a zenekarok ezeket a vádakat rendszeresen cáfolják és határozottan visszautasítják. (Személy szerint én sem értek egyet a bírálatokkal. Mivel folk, azaz népzenei gyökerekkel rendelkező műfajról van szó, egyértelmű, hogy az adott zenekar a saját történelmét és a saját népzenei motívumait viszi bele műveibe. Nem igazán lenne szerencsés, ha a magyar pagan-folk Dalriada, a The Moon And The Nightspirit vagy a KerecsenSólyom zenekarok pl. VIII. Henrik szerelmi életéről énekelnének viking metal stílusban.) A bírálóknak igazuk van és nincs igazuk. Igazuk van, mert sajnos az irányzathoz sorolják magukat a szélsőségesek is -itt látszik milyen kártékony lehet egy elfajzott ideológia-, és nincs igazuk, mert nem lehet az egész műfajt egy kalap alá venni a radikálisokkal.
Már a folk metal műfaj leírásának végén is ismertetésre került, hogy a 2008 áprilisában megrendezett "Paganfest" zenei rendezvény fellépőit neonáci vádakkal illették. A Monsorrow, a Týr, a Korpiklaani, az Ensiferum, az Eluveitie stb. együtteseket "náci zenekarok" titulussal bélyegezte meg a "Berliner Institut für Faschismus-Forschung und Antifaschistische Aktion e. V." és az Antifa (radikális antifasiszta szervezet). Bírálataik első helyén a Monnsorrow és a Týr bandák logóiban használt (ősi) rúna szimbólumok álltak, melyeket a náci Waffen-SS katonai szervezet SS jelvényeihez hasonlították. A megvádolt zenekarok hiába érveltek azzal, hogy ezeket a szimbólumokat népeik már több ezer éve használják, az nem számított. (A vitatott rúnák képe, a folk metal műfaj ismertetőjében megtekinthető) Az események után nyilatkozatháború alakult ki, amiben az érintett együttesek a szélsőségesektől történő teljes elhatárolódásuknak adtak hangot, rajongóik is támogatásukról biztosították őket, és a folk metal mozgalom zenészei közül is rengetegen kiálltak a megvádolt zenekarok mellett. A fellehető információk szerint azóta hasonló atrocitás nem történt, de a radikális bandák (NSBM) tevékenysége növekvő tendenciát mutat, ami a metalzenei színtérnek nem tesz jót.
A másik ok, hogy a divathullámot meglovagoló és a "mulatós metal" színvonalát átlépni nem tudó zenekarok ténykedése is felerősödött, és ez már végképp kártékonyan hatott az irányzat megítélésére. 2009-től a műfaj egyfajta felkapott jelenséggé, trenddé vált. Rengeteg új vagy régi zenekar -meglovagolva az aktuális metal "divatot"-, a pagan metal égisze alatt kezdett el működni, minek következtében folk metal és viking metal albumok árasztották el a piacot. Persze sokan csak másolták a "nagy nevek" munkáit és azt is pocsék színvonalon tették, ami a műfaj felhígulásához vezetett, a folk metal irányzat szinte a rossz mulatós zenék szintjére süllyedt. Ezekben az időkben Mikael Karlbom a Finntroll (1997) zenekar gitárosa aggodalmának adott hangot, mely szerint a folk metal túlontúl divattá vált, de Jarkko Aaltonen a Korpiklaani tagja is úgy érezte, hogy már túl sokan kapaszkodtak fel a műfaj szekerére. Johan Hegg a svéd Amon Amarth (1992) viking metal zenekar énekese csapatával együtt elhatárolódott a lejáratott irányzattól:
Mi már nem úgy tekintünk magunkra, mint aki pagan folklór zenét csinál.
Nagy szerencse, hogy a rengeteg színvonaltalan alkotás között továbbra is számtalan kiváló album születik, és erre garanciát jelent minden olyan ismert zenekar, akik már a viking/folk metal első szikráinak kipattanásánál ott voltak, vagy azok, akik kicsivel később, a pagan metal lángok felszításában vettek részt. Ráadásul idővel ez az irányzat is tisztulni fog, melyre reményt ad az a tény, hogy az új bandák között is vannak gyöngyszemek, akiket nem fertőzött meg a trendiséggel társuló silányság uralta káosz.
A leírásban említetteken kívül néhány nívós pagan/viking metal zenekar: Arkona, Temnozor (Oroszország), Ulytau (Kazahsztán), Melechesh (Izrael), Windir (Norvégia), Heathen Foray (Ausztria), Yggdrasil (Dánia-Feröer szigetek), Månegarm (Svédország), Helrunar, Wolfchant, XIV Dark Centuries (Németország), Pagan Blood (Franciaország), Dragobrath (Ukrajna), Sólstafir (Izland), Azathoth, Graveland (Lengyelország), Garmenhord (Belgium), Oakenshield (Brazília).
Mivel nem vagyok megkeresztelve, az ismertető írása alatt végig az a gondolat motoszkált a fejemben, hogy:
Akkor én mostan pagan vagyok vagy viking?