1984

Az 1984-es év ismertetőjét - rendhagyó módon - egy kis kitérővel kezdem abból az apropóból, hogy ebben az évben adott koncertet Budapesten az Iron Maiden. Az augusztus 17-re meghirdetett buli nemcsak azért emlékezetes, mert Steve Harrisék csak és kizárólag a Budapest Sportcsarnok (az épület 1999-ben teljesen leégett) parkolójában léphettek fel (a szervezők ugyanis féltek attól, hogy a fékeveszett rajongók esetleg "lebontják" az alig két évvel korábban átadott épületet), hanem azért is, mert ez volt az első igazán jelentős metal demonstráció kis hazánkban. A rendszerváltás előtti időben ez a koncert óriási eseménynek számított a hazai rockéletben, aminek ékes bizonyítékaként több mint 25000 ember volt kíváncsi a Maiden-re. A létszám a koncert végére 55000-re duzzadt, és a szervezők végül kénytelenek voltak megnyitni a kapukat, mert félő volt, hogy a kívül rekedtek bedöntik azokat. Ez a buli volt a banda egyik első fellépése Kelet-Európában, amit azóta is gyakran felemlegetnek a zenekar tagjai. Az úttörő "Behind The Iron Curtain" (A Vasfüggöny mögött) fellépéssorozat, az akkor induló "World Slavery Tour" nevű 193 koncertből álló világkörüli turné része volt, persze hatalmas sikert aratott és a világ médiáinak figyelmét is felkeltette. Abban az időben a Vasfüggöny még szilárdan állt, és a mögé zárt országokban fellépni nagy merészségre vallott. A keleti régiót érintő turnéról dokumentum/koncert videó készült, ami még abban az évben "Behind The Iron Curtain" címmel jelent meg.

A zenekar akkor abszolút a csúcson volt, és a New Wave of British Heavy Metal (a szakirodalomban a Brit Heavy Metal Új Hulláma) néven számon tartott metal irányzat egyik legjelesebb képviselőjének számított.

Barátaimmal az év elején értesültünk arról, hogy valamikor a nyár folyamán Iron Maiden koncert lesz Budapesten, ami - ismerve az ország vezetőinek politikai és ideológiai hozzáállását - szinte hihetetlennek tűnt. Mint lelkes kis kamaszok nap mint nap szőttük terveinket a bulival kapcsolatban, hol vesszük meg a jegyeket, hogyan jutunk el a helyszínre, mit viszünk magunkkal, mit veszünk fel, hol találkozzunk ha valaki elkeveredne, mikor és hogyan tudunk hazajönni stb. De ennek az álmodozásnak az lett a vége, hogy egyik barátomat sem engedték el a szülei, én meg otthon még elő sem álltam azzal az - őseim számára bizonyára üdítő - ötlettel, hogy tök egyedül megyek Budapestre Iron Maiden koncertre. Aztán egyik nap kivártam a megfelelő alkalmat és előhozakodtam a kéréssel. A reakció lesújtó volt. Anyámnak elkerekedtek a szemei és (légvétel nélkül) egyfolytában kérdésekkel bombázott: Mikor? Este kilenc órakor? Hol? Budapesten? Te? Egyedül? Ja, hogy a többieket sem engedték el!? Na ezt meg tudom érteni! Normális vagy? Kizárt dolog! És kik ezek vagy micsodák? Ájron Méden? Az meg mi a fene? Biztos valami hosszú hajú hippik mi? Szó sem lehet róla! Csak nem ezek csinálják azt az őrületes ricsajt, ami minden nap kihallatszik a szobádból? Nem, nem, nem! Egyébként is biztos késő este lesz vége és akkor már nem járnak a vonatok! Te meg főleg nem! És ha megvernek? És ha elveszik a pénzed? Vagy a szemüveged!? Akkor hogyan jössz haza? Lehetetlen! Kizárt dolog! Nem mehetsz el egyedül! Ezért ELMEGYEK VELED!

És ez így is történt. A koncert előtt néhány órával - alkalmi testőrömmel, anyukámmal - felszálltunk a vonatra, és elindultunk Pestre! Természetesen ő nem vett részt a koncerten, inkább a metróállomásnál várt meg, pedig milyen király lett volna egy tomboló Metal Mammer! Mondanom sem kell, maga a buli fantasztikus volt. A Maiden különleges új stílusa, a pörgős ikergitár riffek kavalkádja, Bruce Dickinson sikoltás szerű hangja, Eddie a zombimúmia több méteres mozgó alakja, az irtózatos tömeg, a hangerő, a látvány, a jól ismert számok és a hangulat, mind mind olyan tényezők voltak, amelyek egy életre szóló élményt adtak. A fergeteges zene minden porcikámat átjárta, köszönhetően a színpad felől áramló varázslatnak, valamint annak, hogy a bal oldalon néhány méterre a "hangfal-hegy" előtt álltam. Minden dobütés és minden basszusgitár pengetés felért egy-egy jól irányzott gyomorszájra mért ütéssel. Ezt a hanghatást csak a koncert után zúgó fejjel és félsüketen a metró felé támolygás közepette hallott, anyám nevemet süvítő hangorkánja tudta túlszárnyalni, ami az Iron Maiden 48000 wattnyi hangerejét simán porig alázta. Viszont az a tény, hogy ez volt az első ilyen volumenű koncert Magyarországon és én ott lehettem, nem kis büszkeséggel tölt el. Azóta is hálás szívvel gondolok vissza drága muterkám önfeláldozására, de a metal zenét azóta sem tudtam megkedveltetni vele...

És most lássuk mi történt a kiemelkedő 1984-es évben:

Igen fontos év jött el, a heavy metal teljes pompájában tündökölt. Soha még ennyi jó lemez nem jelent meg egy év alatt mint most. A népszerűség és a minőség a tetőpontjára hágott!

Az Iron Maiden "Powerslave" albuma a zenekar csúcsalkotása, stílusukat és művészetüket egy tökéletes albumban definiálták. Minden dal, minden téma csak felsőfokban mérhető. Az "Aces High" gyors tempójú emlékezetes támadása, a "2 Minutes To Midnight" középtempós slágeressége, a címadó nóta monumentális egyiptomi hangulata, és a "Rime Of The Ancient Mariner" tizenhárom perces sodró riffelése, témahalmozása, mind emlékezetes momentumok a műfaj történetében. A borító ismét Derek Riggst dicséri, Eddie egyiptomi istenként áll őrt az örökkévalóságnak. A hatalmas díszletekkel megtámogatott turné győzedelmes menetelés volt a zenekar számára.

A Judas Priest "Defenders Of The Faith" lemeze még keményebbre sikeredett mint az előző, és szintén igen jó témákból épült fel. A nyitó "Freewheel Burning" eszelős tempója, Halford sztratoszférát átszakító sikolyai, no meg az emlékezetes ikergitártémák, pillanatok alatt lealázták a hallgatót. A "Jawbreaker" himnikus témái és őrült gitárszólója, a "The Sentinel" drámai speedelése, vagy az "Eat Me Alive" pre-thrash reszelése minden halandó hallgató számára megadta a kegyelemdöfést. Tökéletes heavy metal mestermű.

A Metallica "Ride The Lightning" albumának villámokat és kékesen fluoreszkáló színeket kombináló csodaszép borítója rögtön felkeltette a figyelmet, de a rajta hallható zene minden korábbinál újszerűbb és keményebb volt. A durva és vaskos gitárhangzás, a mániákus szólók, az agyszaggató riffelés már igazi speed/thrash alapművé tették a zeneanyagot. Hetfield éneke, bár nem a dallamosságra épült, mégis emlékezetes témákat hozott. A nyitó "Fight Fire With Fire" gyors, thrash reszelése, a címadó középtempós quintelése, a "For Wham The Bells Toll" végzetesen konduló menetelése, a "Creeping Death" bestiális témái mellett a "Fade To Black" öngyilkos féllírája is nagy meglepetés volt, mert ebben a stílusban még ilyen jellegű szám nem hangzott el. A zenekar öles léptekkel haladt a legnagyobbak közé.

A Manowar két lemezt is megjelentetett, ezek közül az elsőként kijött "Hail To England" művük, a zenekar akaratlan halhatatlan definíciója. Csatába hívó menetelős harci himnuszok, átható ének és eszelős gitár-basszusgitár támadások képezték az alig több mint félórás lemez gerincét. A "Blood Of My Enemy" vérszomjas harci indulójától kezdve, a "Kill With Power" gyors ámokfutásán át, a lemezt záró epikus és sátánista "Bridge Of Death" dalszörnyetegéig mindent a maximumon mutattak meg zenei repertoárjukból. Ehhez már a következő "Sign Of The Hammer" lemezükön nem tudtak többet hozzátenni, az a korong is egy tökéletes mű lett, de a lassan hömpölygő melódiák meg az epikus és lírai hatások erősebbek voltak rajta, mint az előzőn.

Az év egyik nagy eseményeként újraegyesült a Deep Purple klasszikus felállása, és a legendás zenészek "Perfect Strangers" címmel egy kiváló lemezt tettek le az asztalra. A régi "Mély Bíbor" ízek maximális megtartása mellett, a kor elvárásainak megfelelő hangzású és minőségű albumot készítettek, így nem volt meglepő, hogy a nagylemez számos ország toplistáján a csúcsra vagy az elsők közé jutott. A tagok részéről príma ötlet volt az újraalakulás, de az talán még őket is váratlanul érte, hogy a glam/pop/thrash metal időszakában egy ilyen régivágású hard rock korongot mekkora lelkesedéssel fogadtak a rajongók, ráadásul a lemez kiadását követő turnékon is hatalmas volt az érdeklődés. A lemez első nótája a "Knocking At Your Back Door" rögtön egy óriási sláger. Ahogy a Hammond-orgona hangjához - a feszültséget egyre növelve -, a basszusgitár majd a dob is bekapcsolódik, aztán az emelkedő hangerő csúcspontján berobbannak a nyitóriffek, na az felér egy katarzissal. A következő számok hard rockos dallamokkal és középtempós headbangelős metal témákkal vezetnek el az album csúcsnótájáig a címadó "Perfect Stranger"-ig, amiben a nyitó részt szintén a Hammond játéka adja. A főszámot követő "Gypsy’s Kiss" pedig remek dallamossága mellett egyike lett a Purple leggyorsabb nótáinak. Mesterművek! Sajnos az újraindulás miatt a zenészek futó bandái, a Rainbow és a Gillan Band is befejezte működését. A Black Sabbath-ból, különböző személyes sérelmek és persze a Purple újjáalakulása miatt az énekes Ian Gillan kilépett, és a zenekar ismét egyik legnagyobb mélyrepülését élte át, maga a fennmaradásuk is újra veszélybe került. Nem úgy a Dio zenekar karrierje, Ronnie és csapata a "The Last In Line" című második albumon is remekelt, ismét hibátlanul hozták a jellegzetesen fogós témákat meg a pompázatosan epikus megszólalást, és az ezekhez "mellékelt" páratlan Dio-ének megint elvarázsolta a rajongókat.

A Motörhead két új gitárossal és új dobossal készítette el dupla válogatáslemezét, amin néhány friss szerzeménynek is helyet szorítottak. Ezek közül a "Killed By Death" minden idők egyik legkedveltebb ’head himnusza lett, síri videoklipje maga volt a metal. A Saxon "Crusader" lemeze némi megtorpanást mutatott és emiatt csak közepes értékeléseket kapott, ellenben a Mercyful Fate "Don’t Break The Oath" című műve a banda csúcsteljesítménye lett. Tökéletesen átgondolt és kidolgozott komplex zenei világ, King őrületes énekei és semmi máshoz nem hasonlítható "földöntúli" hangulat. A "Dangerous Meeting" himnikus dallamaival indulva, a "The Oath" pokoli minioperáján át, a záró "Come To The Sabbath" borzongató slágeréig, minden egyes hang és téma maximálisan a helyén van.

Némethonban a Scorpions "Love At First Sting" lemezével ért a csúcsra, a szinte kizárólag klasszikus stílusban megírt dalokkal teli hanganyag a legismertebb és legnépszerűbb albumuk lett. Slágeres refrének és kemény, mozgásra ingerlő ritmusok képezik az album esszenciáját.

Mögöttük egy félelmetesen jó új vonal alakult ki, szuper bandákkal, de hát a németeknél mindig óriási népszerűségnek örvendett a stílus, a heavy metal egyik fellegvára lett ez az ország. A Grave Digger "Heavy Metal Brakdown" lemeze az Accept és a Judas Priest legszebb hagyományait gyúrta egybe, mindezekhez párosult Chris Boltendahl jellegzetes, reszelős hangja, amivel a tipikus heavy melódiákat igazi átéléssel adta elő. A siker nem is maradt el. A Running Wild a "Gates To Purgatory" albumán szintén Judas és Iron Maiden stílusjegyeket használt fel, de kivételesen egyedi módon tette ezt, mivel - később külön stílusirányzattá fejlődő - galoppozós, trappolós, himnikus elemeket is hozzászőtt az alapanyaghoz. A kritikusok nem túlságosan szerették őket, de rajongóik tábora villámgyorsan nőni kezdett. Szintén az Iron Maiden nyomdokain indult el a Stormwitch csapat. "Walpurgis Night" lemezükön az énekes Andy Aldrian magas fekvésű de érzelmes hangja vitte a pálmát, de a szintén jellegzetes hangzású gitárok is kiváló témákat hoztak, az egész hangást valamiféle különleges középkori hangulat lengte körül. Ugyanekkor jött ki a Gravestone a "Victim Of Chains" című harmadik albumával, érdekes, hogy a zenekart állandóan a Stormwitch-el emlegették egy lapon, bár mindig is több hard rock elem volt hallható zenéjükben. A Peter Burtz énekes és Axel Rudi Pell gitáros által alapított Steeler is ebben az évben jött ki névadó bemutatkozó albumával, amin Judas Priest és Saxon ihletésű heavy metal dalokat mutattak be. A anyag nem keltett különösebb feltűnést, bár a gitáros tehetsége már itt megmutatkozott. Ebben a férfiak által uralt stílusban a Warlock szinte egyedülálló módon női énekessel állt ki, Doro Pesch a szőke ciklon, erőteljes és rekedtes hangjával becsülettel állt helyt a "Burning The Witches" korongon.

A gőzerővel alakuló keményebb alműfajokban is beindult a termelés. A Venom "At War With Satan" című korongján nem teljesített rosszul, a címadó szerzemény a maga közel 20 percével tényleg vitte a prímet, de a lemez már nem hozott semmi újat, ők ennyit tudtak kihozni magukból. A legsötétebb, legdurvább pillanataikat továbbvivő hangzással azonban három trónkövetelő is feltűnt. A svéd Bathory, mely egy 18 éves Quorthon nevű énekes/gitáros köré szerveződött, a Venom és a Motörhead káosz szerű részeit elevenítette fel névadó debütáló albumán, megfejelve olyan ősgonosz atmoszférával, melyet azóta sem sikerült megfejteni. A pocsék hangzás ellenére a lemez minden pillanata félelmet és sötétséget lehelt a hallgatókra, és a fekete borítón lévő kecskefej sátánista jelképe vált a zenekar emblémájává. Svájcban pedig a Hellhammer nevű trió adott ki egy "Apocaliptyc Raids" című minialbumot. A Tom G. Warriors énekes/gitáros által vezetett brigádot senki sem vette komolyan, extrém hangzásuk értetlenséggel és megvetéssel szembesült, elég gyakran vágták a fejükhöz a "világ legrosszabb zenekara" címkét, és a "Hellhammer" kislemezt annak megjelenése után a kor legextrémebb zenéjeként könyvelték el. Persze csak később derült ki, hogy a korai Venom mellett a Hellhammer demók voltak legnagyobb hatással a későbbi black és death metal műfajokra, hiszen végletes hangzás, egyediség és gonosz kisugárzás jellemezte a nótákat. Azonban ők is érezhették, hogy így nem fognak előrébb jutni, feloszlatták a megbélyegzett bandát, majd még ebben az évben Celtic Frost néven alakultak újjá. A zene maradt a régi, csak profibban és összefogottabban volt tálalva, ennek érdekében a legextrémebb pillanatokat komplex, mégis átgondolt módon szerkesztették meg. Ezzel a második nekifutással keltették életre a "Morbid Tales" című alapművüket, amin a frontember Tom Warrior, mélyre hangolt gitárjával a Black Sabbath legsúlyosabb riffjeinek stílusát alakította még sötétebbé, és a dalokat is a csak rá jellemző egyedi felfogásban pengette el. Ez a különleges gitárhangás dominál az egész korongon, olyan zord, sivár és komor atmoszférát teremtve, amire nem nagyon volt példa a metal műfaj indulása óta. Tömény innováció! Egy ismeretlen floridai brigád, az egy éve még Mantas néven működő Death, egy halom demólemezt, szám szerint ötöt adott ki ebben az évben. A gyenge minőségű felvételekből valami elképesztően ördögi hangulat áradt, a gitár- és dobjáték erőszakossága és a rettenet mély bestiális torokhangok, eddig ismeretlen gonosz hangzásban öltöttek testet. A felvételek nem kaptak széleskörű elismerést, de csonttörő riffek és a drasztikus zenei elemek már egy új fémzenei ág, a death metal eljövetelét jövendölték.

A nagy többség azonban elsősorban nem az éjsötét gonoszkodásban, hanem a minél keményebb riffek és villámgyors zenék megalkotásában látták a fantáziát, és az ilyen beállítottságú bandák száma rohamosan nőtt. Ők a thrash metal műfaj mellett törtek lándzsát, bár ebben a korszakban minden ilyen jellegű fémzenét belengett némi pokoli atmoszféra. Amerikában a Slayer "csak" egy pusztító minialbumot adott ki "Haunting The Chapel" néven meg egy "Live Undead" című koncertlemezt, de a Dark Angel nevű formáció is hasonló stílusú zenével érkezett meg a "We Have Arrived" lemezével. Az Anthrax New Yorkban némileg tisztább és kevésbé szélsőséges, de szintén a thrash alapstílusában jelentette meg "Fistful Of Metal" albumát. A kanadai Voivod "War And Pain" korongja maga volt az emészthetetlen káosz, az alig hallgatható album bátran feszegette a metalzenék legszélső határait. Németországban egy Destruction névre hallgató trió hozta ki a "Bestial Invasion Of Hell" demó, majd a "Sentence Of Death" minialbumát. A jellegzetes fűrészelős riffeléssel előadott gyilkos dalok már igazi thrash gránátok voltak, és Schmier gonosz éneke, no meg Myke valóban lehengerlő húrnyűvése, egyből kiemelte a csapatot az átlagból. A banda kinézete se volt semmi, ennyi töltényhüvelyt, láncot, szegecset és fekete bőrt a Judas Priest és a Motörhead együttvéve sem bírt magára ölteni, és az egyendajer frizura tovább fokozta egyediségüket. Honfitársuk a Living Death, "Vengeance Of Hell" című első korongján még speed metalt játszott, de az igen extrém énekhang és a tempós reszelés rövidesen a thrash szekcióba terelte őket. A szintén német Sodom trió első minialbuma "In The Sign Of Evil" névre hallgatott, és a Venom/Motörhead iskola egyik legjobb darabja lett. Sorra alakultak a thrash metal ihlette csapatok, ekkor indult el a Nuclear Assault, az Agent Steel és az Annihilator is, valamin a dél-amerikai régió később legendássá váló zenekara, a brazil Sepultura.

Amerikában tovább tarolt a slágeres hard rock/pop rock/glam metal vonal, újjáalakult az Aerosmith, a Van Halen pedig pályafutása egyik legjobb alkotását készítette el "1984" címmel, a "Jump" és a "Panama" című megadalok meg is hozták a kívánt sikert. Azonban az énekes és a banda többi tagja között olyannyira megromlott a viszony, hogy David Lee Roth néhány hónap múlva távozott a zenekarból. Utódja Sammy Hagar lett a Monstrose-ból. A KISS "Animalize" című zeneanyaga nagyon gyorsan platinalemez, és a '79-es "Dinasty" óta a legnagyobb példányszámban fogyó KISS album lett, több mint két millió példányban kelt el annak ellenére, hogy a régi rajongók nem igazán lelkesedtek a zenekar glam-es irányváltásáért.

A Twisted Sister a "Stay Hungry"-val hatalmasat robbantott. A "We’re Not Gonna Take It", és az "I Wanna Rock" megaslágerekkel betörtek az akkoriban feltörekvő MTV-be (Music Television) is, és a tinédzserek első számú kedvenceivé váltak lázadó, bulizós hozzáállásukkal. Egy Bon Jovi nevű banda debütáló albumán igazi Los Angeles-i slágeres hard rockot játszott, de egyedül csak a "Runaway" daluk hozott nekik némi sikert. Egyelőre. A Ratt nevű formáció pedig a Mötley Crüe egyik nagy vetélytársa lett, az "Out Of The Cellar" lemeze nagyon jól sikerült, csakúgy mint a Dokken "Tooth And Nail" albuma, ami tovább emelte a brigád népszerűségét. A Stryper első, "The Yellow And Black Attack" albuma válasz volt a metalban eluralkodó sátánista, okkult szövegekre. A keresztény zenekar bibliai ihletésű szövegeivel először ellenérzést váltott ki a rockrajongókból, de aztán a fogós és megnyerően dallamos heavy metal zene megtalálta az utat a népszerűséghez. Stílusukat "White Metal"-nak keresztelték el, válaszul a gonosz és bűnös black metalra, és később ez az irányzat "Christian Metal", azaz "Keresztény Metal" néven önálló irányzattá nőtte ki magát.

Az amerikai power metal komoly fejlődésnek indult a Savatage nyomdokain. A Metal Church első lemezén olyan erőteljes és karakteres nótákat mutatott be, melyekben a gőzmozdony erejű gitárriffek és az énekes David Wayne zseniális hangjából áradó dinamika szinte elsodorta az ember fiát. Ez a korong az éledező power metal színtér egyik korszakalkotó művévé vált. A Los Angeles-i Warlord "And the Cannons of Destruction Have Begun..." című mitológiai témájú albumával lépett a színre, az Armored Saint "March Of The Saint" debütalbumán középkori hatású elemekkel ötvözte fémbe csomagolt harcos nótáit, a Jag Panzer pedig "Ample Destruction" című bemutatkozó nagylemezén ökölrázós, azonnal megragadó dallamokat kovácsolt heavy metal himnuszokká, amikben központi szerepet játszottak az izmos és vágtató gitárriffek, és a lüktető, poweres dobjáték.

Az amerikai metal aktuális irányát azonban leginkább a W.A.S.P. debütáló albuma mutatta meg. Az év egyik legtisztább nehézfém-ötvözetét készítették el, ami a következő alkotóelemekből állt össze: kemény gitársound, dallamos szólók, a ritmusszekciót adó basszus és dob kicsit visszafogottabb használata, és a szinte hisztérikus de roppant átütő dallamokkal megspékelt ének. Hiánytalan és hibátlan. Blackie Lawless hangja és melódiái egyediségről és ötletességről árulkodtak, azonban a zenekar erőszakos kinézete és szövegvilága, továbbá a rengeteg botrány ami kísérte őket, meglehetősen hírhedté tette a bandát az amerikai média szemében. A cenzúra és a különféle erkölcscsősz szervezetek azonnal kivetették rájuk a hálójukat, mindez azonban csak növelte a zenekar ismertségét és fokozta a zenészek népszerűségét.

Ebben az évben jelentette meg első önálló lemezét az Alcatrazz rendkívüli tehetségű gitárosa, Yngwie J. Malmsteen. A Rising Force névre keresztelt zenekarával egy csaknem teljesen instrumentális albumot készített, ami alapjaiban forradalmasította a szólógitározást, csakúgy mint korábban a Van Halen első lemeze. Soha azelőtt nem játszottak ilyen sebes futamokat a gitár nyakán, ráadásul Yngwie nem blues, hanem klasszikus zenei alapokra építette fel műveit. Ezzel teljesen új egyéni stílust dolgozott ki, ami fő jellemzője a villámgyors shred ("húrtépés") gitárjáték után a shred metal, később a neoclassical, azaz a neoklasszikus metal műfaji elnevezést kapta. A technikát rengetegen kezdték követni, és Yngwie útmutatásai alapján rövidesen egy egész gitáros generáció indult hódító útjára. A gitárvirtuóz ki is vált az Alcatrazz-ból és végleg szólópályára lépett.

A Queensrÿche "The Warning" lemezén haladó szellemű és misztikus jellegű heavy metalt nyomatott, a lehető legigényesebben előadva. Az énekes Geoff Tate magas fekvésű de elképesztően kifejező énekhangja, és a csapat kifinomul technikája már ekkor a zenekar védjegyévé vált. Az egész hangzáson érződött, hogy ez egy intelligens módon megkomponált és különleges érzékkel összeállított zeneanyag, de arra senki sem gondolt, hogy a metal egyik új műfaji ágának kiindulópontja, és egy kiemelkedően sikeres karrier elindulásának első darabja lesz ez a nagylemez. A Texas-i Helstar a "Burning Star" albumával debütált, melyen igazán élvezhető módon ötvözte a heavy meg a speed metal hangzását, a dán Pretty Maids pedig "Red, Hot And Heavy" lemezén keverte tökéletesen az európai heavy metal elemeit az amerikai dallamos hard rockkal, mindezt pedig hibátlan dalokban öntötték egybe. Az Exciter második, "Violence And Force" albuma követte az előző vonalát, hangzását tekintve kicsit tisztulva, de az erőből semmit nem veszítve. A Cirith Ungol második, "King Of The Dead" lemeze olyan depresszív doomos muzsikát hozott, ami abban a dallamközpontú és slágeres refrénekre kihegyezett időszakban nem vonzhatott nagy tömegeket, de a metal borultabb oldalát kedvelők között kultusz státuszt vívott ki magának. A búskomor hangzás kedvelői még nem tudták, hogy akire eddig vártak most megérkezett, és a már két éve Nemezis-ként létező, de az idei évtől Candlemass néven munkálkodó zenekar fogja elhozni nekik a doom metal kánaánt. Női előadók mindig is kis számban fordultak elő ebben a műfajban, de azért voltak olyan csajok, akik nem kaptak szívbajt a bőrruhás macsóktól és megtalálták helyüket a metal színtéren. Ennek a korszaknak egyik legnagyobb metal énekesnője Lee Aaron volt, "Metal Queen" című albuma pedig méltó titulus volt a művésznő státuszára. A Trouble a "Psalm 9" albumán a Black Sabbath korai lemezeit felidéző doomos hangulatú zenét prezentált többnyire pozitív szövegvilággal, de ezen a zenei úton indult el a Saint Vitus is névadó debütáló albumával, míg a svéd Europe pedig második korongján a "Wings Of Tomorrow"-n, azt a fajta billentyű-orientált dallamos hard rockot erőltette, amit abban az időben mindenki szeretett. Svédországban az Overdrive, angliában a Tokyo Blade és a Grim Reaper hozott ki minőségi albumokat, a messzi Japánban pedig a Loudness "Disillusion" lemeze aratott sikert, de ők már évek óta sztároknak számítottak a szigetországban. Az 1982-ben megalakult brit Spinal Tap névadó első lemezét azzal a céllal adta ki, hogy görbe tükröt állítson a heavy metal bandák elé. A paródia-album megjelenésével egy időben "This Is Spinal Tap" (magyar címe: "A turné") címmel film is készült, mely a vicces, találó és kissé fárasztó módon mutatta be a metal műfajt kísérő sztereotípiákat. Poénos alapmű!

Nem meglepő, hogy ez az esztendő ennyi kitűnő lemezzel és csodás felfedezettel a heavy metal legjobb évei közé vonult be, remek jövőt jósolva ennek a különleges zenei műfajnak.