1988

Ez az év is szédületes albumesőt hozott, a heavy metal totálisan a csúcson volt, elképesztő mennyiségű és fantasztikus minőségű albumok láttak napvilágot.

Néhány fővonalbeli név is kiadta soron következő lemezét, közülük talán ismét az Iron Maiden alkotta a legnagyobbat. "Seventh Son Of A Seventh Son", azaz a "Hetedik fiú hetedik fia" címet kapta hetedik sorlemezük, ami egy történetmesélős konceptalbum lett. A lemezborítón Eddie a témához illő szürrealista kompozícióban szerepelt, de percekig lehetne taglalni a kép sokszínűségét. A csapat továbbfejlesztette a "Somewhere In Time"-on bemutatott stílusát, ez alkalommal az effektek egy részét - a basszus- és gitárszintetizátorok mellett - valódi billentyűs hangszerekre bízták, és ehhez egy tapasztalt vendégzenész (Michael "Count" Kenney) segítségét vették igénybe. A dalokban meglepő fordulatokat hozó hangszeres megoldások és ütemváltások, helyenként progresszív és poweres hatások is feltűntek, a "Moonchild" modern megfogalmazású témái, a "The Evil That Men Do" felejthetetlen dallamai, vagy a címadó dal monumentális és misztikus témaóriása ismét klasszikussá érett. A "Seventh Son Of A Seventh Son" a zenekar eddigi legérettebb, enyhe progresszivitást is felmutató albuma lett, nyolc dal erejéig demonstrálva az Iron Maiden zseniális zenei ötleteinek tárházát.

A Judas Priest "Ram It Down" címen hozta ki új nagylemezét, ami immáron a tizenegyedik a sorban. Az eredeti tervek szerint két évvel korábban kellett volna megjelennie "Twin Turbos" címmel és dupla album formájában, de végül a kiadó kérésére külön lett bontva. A korábbi koncepció alapján, az első lemez képviselte volna a kommerszebb, dallamos hard rock megközelítésű nótákat, ez lett aztán a '96-os "Turbo", a második pedig a keményebb és kevésbé szintetizátor-vezérelt dalokat tartalmazta volna, ez lett végül a "Ram It Down". Csakhogy ezalatt a két év alatt rengeteg változás állt be a metal fronton, az album pedig mintha az idő fogságában ragadt volna, a thrash/power/glam/black/death metal műfajok tomboló lökéshullámai mellett például Chuck Berry "Johnny B. Goode" dalának feldolgozása nem igazán tűnt időszerűnek. Ennek dacára az anyag megítélése nem volt olyan ellentmondásos mint a "Turbo" korongé, és összességében nézve, a néhány középszerű darab ellenére is kedvező fogadtatásra talált a rajongók és a kritikusok körében.

A Saxon a pop-metal stílusú melódiáknak szentelte a "Destiny"-t, ettől a régi Saxon rajongókat még a víz is kiverte, de a profi ítészek is nagyon lepontozták az albumot. A csalódottak a Raven hetedik sorlemezével vigasztalódhattak, a kitűnő "Nothing Exceeds Like Excess" tizenkét remekbe szabott heavy/speed metal nótát tartalmazott. Az AC/DC régebbi stílusához kanyarodott vissza a "Blow Up Your Video" hanglemezén és ez jó döntésnek bizonyult, hazájában, valamint Angliában második, Amerikában tizenkettedik helyezést ért el a toplistán. Ozzy új gitáros tehetséggel, Zakk Wilde-al készített el ötödik sorlemezét, a súlyosabb és keményebb hangzású "No Rest For The Wicked"-et. A Zakk által szállított gigantikus riffek, a pörgős tempó, a szárnyaló melódiák és az aréna-orientált megadallamok nagy sikert arattak, legnagyobb slágerek a "Crazy Babies", a "Miracle Man" és a "Breakin' All The Rules", az utóbbi kettőből videoklip is készült. Ozzy mértéktelen önpusztítása tovább folytatódott, szinte állandó alkohol- és drogfelhőben úszott. A King Diamond új szellemhistóriába fogott a "Them" albumon, aminek tradicionális heavy metal stílusába dallamos power elemek is kerültek. A remek témák, az epikus dallamok, a fülbemászó kórusválaszok, a riffek - az adott hangulathoz igazított - jól strukturált dinamikája, az isteni szólók, a dalok összetettsége és technikás mivolta fenomenális remekűvé álltak össze. King fejhangú énekének kettőssége külön említést érdemel, a magas tónusú falzett mellett az alsó regiszterekben előadott kísérteties éneke is elképesztő teljesítmény. A Manowar, pályafutásának egyik legjobb lemezével jelentkezett. A "Kings Of Metal" albumon a tipikus Manowar himnuszok mellett egyéb színesítő elemek, kórusok és komolyzenei feldolgozások is helyet kaptak, melyeket igazán csak a rajongók díjaztak, a kritikusok egy része nem volt elájulva tőlük. A svéd Candlemass új korongját is nagy várakozás előzte meg, az "Ancient Dreams" nyolc száma nem is okozott csalódást, a zenekar eddigi (vagy mindenkori) legnagyszerűbb hanganyagát kaphatták kézhez a rajongók.

Továbbra is tartott a thrash metal mindent elsöprő lendülete, Németországban a Destruction négyes(!) felállása kiadta a "Release From Agony"-t. A nyolc tételből álló hanglemez hangzását a második gitáros segítségével jelentősen továbbfejlesztették, így az már nem primitív és zajos, sokkal inkább kifinomult és komplex volt, gondosan elkerülve a kiszámítható thrash kliséket. Az 1988-as "Sodomania Tour" nevű európai koncertkörútját "Mortal Way Of Live" címen örökítette meg a Sodom, ami nemcsak a zenekar első koncertanyaga, hanem a thrash metal műfaj első dupla(!) koncertlemeze volt. A kiadvány színes borítóján Sodom (Szodoma) városának lakói vétkeztek önfeledten, a dekadens képet Németországban villámgyorsan ki is cenzúrázták. Mögöttük a második vonal is erős hangzóanyagokkal állt elő. A Protector az elképesztő lendületű "Golem" debütalbumon tombolta ki magát mindenki legnagyobb örömére, a Tankard is nagyot lépett előre a "The Morning After" nagylemezével, kapkodós sör-thrash zenéjébe megjegyezhető érdekességeket is csempészett, remek stresszűző lett a zúzós, mégis szórakoztató tizenkét nóta. A Mekong Delta H.P. Lovecraft egyik novellájáról nevezte el második nagylemezét. A "The Music of Erich Zann" című alkotáson tovább tökéletesítette különleges, haladó thrash muzsikáját, aminek alapját továbbra is az elképesztő sebességű riffek, az összetett dalszerkezetek és a disszonáns megszólalások adták. Az "Interludium (Begging for Mercy)" dalban a thrash metal és a szimfonikus zene meglepő ötvözetét mutatták be, ami nagyon szokatlan újítás volt ebben az időben. A Deathrow új gitárossal Uwe Osterlehnerrel karöltve, jelentős stílusváltást hajtott végre a "Deception Ignored" című albumán. A korábbi jellegzetes teuton thrash vonaltól a nagyon technikás és rengeteg témát összehalmozó progresszív technothrash irányba léptek tovább, és ezzel az átalakítással talán fennállásuk legjobb albumát alkották meg. (Ebben a kontextusban a techno a technikás játékra utalt!) A Darkness "Defenders Of Justice" korongja is komoly fejlődést mutatott, a Necronomicon pedig az "Escalation" albumon teljesítette ki sajátos stílusát. Ez a kiváló anyag az agresszió mellett power metal szerű dallamos felhangokat, és a punk stílust idéző - egy-egy szót/mondatot üvöltő - bandakórust tartalmazott. A dallamosabb speed/thrash vonalon  is nagy királyságok születtek, a Vendetta egy remekbe szabott lemezt hozott össze "Brain Damage" címmel, feszes és pontos riffekkre, robbanékony basszusvonalra, erős és élénk dobjátékra építve a hangzást, akusztikus és instrumentális momentumokkal tovább színesítve azt. Az Angel Dust zenészei új énekessel S.L. Coe-vel készítették el az "And Dust You Will Decay" albumot, amin erősen eltávolodva a thrash konvencióktól, a jóval dallamosabb power metal irányába haladtak. Sajnos belső konfliktusok miatt, a nagylemez remek fogadtatása ellenére rövidesen feloszlottak. Az év első napján szíven szúrták az Ohio-i Destructor basszusgitárosát Dave "Holocaust" Iannicca-t, aki azonnal meghalt. A bandát annyira sokkolta társuk elvesztése, hogy rövidesen bejelentették feloszlásukat. Nagy kár értük, a '85-ös "Maximum Destruction" bemutatkozó albumuk ígéretes alkotás volt. Az S.D.I. "Sign Of The Wicked" lemezén sem volt hiány fogós dallamokból, igényes speed/thrash metal lemez lett, vidám zenei momentumokból és azonnal ható melódiákból összegyúrva.

Európa más országaiban is folyt az alkotómunka, a svájci Coroner igényes és technikás thrash lemezt komponált "Punishment For Decadence" címmel. A holland Mandator harcias thrash muzsikája "Initial Velocity" cím alatt jött ki, míg Angliában a Sabbat névre hallgató új formáció adta ki felettébb egyedi, de reményteljes albumát, ami a "History Of A Time Come" nevet kapta. A holland Pestilence nagyon durva, brutális gitárriffekkel és témákkal operáló lemeze "Malleus Maleficarum" néven jelent meg. A Celtic Frost elkövette pályafutása legnagyobb baklövését. "Cold Lake" lemezük egy glam/hard rock kiadvány lett, és ekkora stílusmódosítást már nem viselt el a rajongótábor, sokan árulónak bélyegezték őket, és a feltúrt hajakkal meg sminkekkel előálló csapat óriásit bukott. Ennek az anyagnak köze sem volt a korábbi Celtic Frost zenéjéhez és szellemiségéhez.

Amerikában továbbra is tarolt a thrash, a Metallica hatalmas várakozást megelőző albuma végül "...And Justice For All" névre keresztelve jött ki, és ismét elkápráztatta a rajongókat. A "Master of Puppets" irányvonalán továbbhaladva, még komplexebb, a riffekre kihegyezett anyagot készítettek, hosszú dalokkal, atomhangzással. Bár ez utóbbit sok kritika érte a túl klinikaira csiszolt megszólalása miatt (Lars addig kevert, amíg kinyírta a basszussávot), de így is a legigényesebb lemezt hozták össze, vezető szerepük megkérdőjelezhetetlenné vált. A nyitó "Blackened" mindent elsöprő thrash zúzdája, a "One" lírai kezdésből kibontakozó agresszív reszelése és hideglelős mondanivalója, vagy a "Harvester Of Sorrow" lassú döngölése, mind felejthetetlen pillanatokat hoztak. Az albumot Grammy-díjra is jelölték. A Megadeth új gitárossal és dobossal készített "So Far So Good…So What!" lemeze bár jól sikerült, nem tudta megfejelni az előzőt, és ez sokban Mustaine drogos mélypontjának is köszönhető volt. Azért a hihetetlen szólómunka és a kiváló ötletek így is sütnek a dalokból.

A már abszolút nagyágyúnak számító Slayer idei lemeze a "South Of Heaven" volt. Mivel az előző mestermű hangzásbeli irányvonalán már értelmetlen lett volna továbbhaladni, ezúttal egy lassabb, súlyosabb, hangulatosabb anyag született. Nem simán sötét vagy vészjósló lett a fíling, hanem egész egyszerűen a velejéig gonosz. Nem volt hiány gyorsabb dalokból sem, de a hangsúly ezúttal a borzongató hangulaton, az igazi slayeres gitárdallamok és riffek maximális kiaknázásán volt. Dave Lombardo dobolása minden eddiginél káprázatosabb lett, újabb inspirációt adva a fiatal thrash dobosoknak. A lemez bár elsőre szokatlan volt, mégis hatalmas klasszikussá, a thrash metal műfaj remekművévé érett.

Bay Area thrash mozgalmának egyéb képviselői sem tétlenkedtek. A Metallica és a Megadeth nyomában haladva a Death Angel hozott hozott össze új lemezt "Frolic Through The Park" címmel, amin tovább tágította a műfaj kereteit. Talán jobb lett volna megmaradni a debütalbumon bemutatott stílusnál, mert a változtatásokat nem fogadta túl szívélyesen a közönség. A Testament egy elképesztően riffelős, már-már progresszív hatásokat is felmutató anyagot készített, de a változtatás náluk sem vált be, a maradandó dalok úgy hiányoztak a két felesleges instrumentális tételt is magába foglaló "The New Order"-ről, mint egy falat kenyér. Két új banda is csatasorba állt, a Forbidden lemeze a "Forbidden Evil" kiemelkedően minőségi thrasht takart, de a Vio-lence "Eternal Nightmare" albuma is fantasztikusra sikeredett, mindkét anyag nyers és agresszív elemekből összeállított thrash-koncentrátum lett. Külön érdekesség, hogy a Forbidden korábbi formációjának számító Forbidden Evil alapító gitárosa Robb Flynn hívta életre a Vio-lencet.

New Yorkban az Anthrax egy letisztultabb koronggal, a "State Of Euphoria"-val rukkolt ki. Ekkorra már a zenekar arculatát a deszkás- és rövidnadrágos megjelenés mellett az is meghatározta, hogy képesek voltak nagy adag humort is belevinni harcias zenéjükbe, ami teljesen egyedi ötlet volt ebben a komor és brutális műfajban. Az Overkill "Under The Influence" című idei munkájának népszerűsége kissé elmaradt az előző két albuméhoz képest, de így is elismert produktum lett. Ezzel a sorlemezzel együtt érkezett meg a zenekar kabalafigurája és jelképe Chaly, a denevérszárnyas ördögkoponya. A Nasty Savage egy kiváló minialbummal az "Abstract Reality"-vel jelentkezett, míg a Nuclear Assault "Survive" címmel dobta piacra második nagylemezét. Dallasban a Rigor Mortis debütált névadó lemezével, Milwaukee-ban pedig a Realm nevű banda borzolta fel a kedélyeket "Endless War" című produktumával, ami egy hibrid, technikás speed/power/thrash mestermű lett. A crossover D.R.I. tovább közelített a thrash metal hangzásához "Four Of A Kind" lemezén, a Wehrmacht erőt veszített a "Biērmächt" albumon, rövidesen fel is oszlott a zenekar, egy Sadus nevű formáció pedig eszelősen gyors és remekül kivitelezett technikás thrasht nyomatott az "Illusions"-re keresztelt anyagán. A Flotsam & Jetsam Jason Newsteed nélkül is bizonyította "No Place For Discharge" zeneművén, hogy életképesek tudtak maradni. A Holy Terror "Mind Wars" lemeze nagyon minőségi zenét rejtett, mégsem lett sikeres. Egyik gitárosuk az Agent Steel-ben is megfordult. A Cryptic Slaughter új korongja "Stream of Consciousness" címmel jött ki, a Hades pedig "If At First You Don't Succeed..." név alatt jelentette meg aktuális anyagát. Egy Tucson-i csapat az Atrophy bemutatkozó lemezének címe "Socialized Hate" lett, és iszonyat szenvedélyes thrash muzsikát szállítottak le, a gyógyszerfüggőség, a háborúk, a TV evangelizáció, és természetesen a sör témáit boncolgatva. A Stamford-i Liege Lord, a hibátlan "Master Control" speed/thrash/power albuma képében hozta el az év egyik legnagyszerűbb élményét. A dalok gyorsak és energikusak mégis fülbemászóak lettek, csodálatos gitárjáték, kőkemény dobmunka és fantasztikus vokál szárnyaltak együtt féktelen erővel, de elképesztő harmóniában, az utóbbit egyébként egy új dalnok, név szerint Joseph Comeau szállította.

Kanadában a Voivod elkészítette csúcsalkotását a "Dimension Hatröss"-t, mely a pszichedelikus mázba csomagolt avant-garde thrash muzsikájával friss, teljesen egyedi világot épített ki. Utánozni nem sokan merték, de talán nem is tudták volna ezt a zseniális lemezt. A honfitárs Razor is kiváló dalcsokrot állított össze "Violent Restitution" címmel. Már a bevezető dal, a "The Marshall Arts" alatt felhangzó majdnem félperces(!) halálsikoly is valami bődületes zenei kegyetlenkedést sejtetett, ami aztán nem is maradt el. Brutális hangzás és pusztító riffek, rövid és velős dalok, harcias ének és elképesztő sikolyok sokkoltak ebben a tizennégy rohamból álló thrash támadásban.

Németországban a Scorpions már halhatatlan világsztárként tért vissza "Savage Amusement" lemezével, ami sajnos nem tudta hozni az előző színvonalát. Kritikusai szerint túlságosan könnyed lett, túlságosan is a glam metal "édeskés" világa köszönt vissza a korongról, de azért jutottak rá jobb nóták is, pl. a "Rhythm Of Love", vagy a "We Let It Rock... You Let It Roll". Honfitársa a Hamburg-i Helloween kiadta a "Keeper Of The Seven Keys Part II."-t, rajta az első részhez hű dalokkal és ugyanolyan kifogástalan minőséggel. Az eredetileg dupla albumnak szánt zenemű második része is számtalan csemegével szolgált, igazi stíluskavalkád fültanúi lehettek a hallgatók. Nagyzenekari betéteken, speed/power metal rohamokon és epikus dallamvonulatokon keresztül vezet el az első nyolc szám a végkifejletig, a monumentális, majdnem tizennégy perces címadóig, a több szakaszból összeállított és megindító részeket magába foglaló "Keeper of the Seven Keys" opuszig. Az europower műfaj alapvetése a két "Keeper" album, egy tökéletesen megkomponált és kivitelezett, páratlan zenemű. A sikerek nem maradtak el, a Helloween lábai előtt hever a világ, nagylemezeik milliós példányszámban keltek el és a zenekar telt házas európai koncertkörúton vett részt. És ezek az események vezet(het)tek a problémákhoz. Talán túl gyorsan érkezett a káprázatos siker, talán túl hirtelen változott meg körülöttük a világ, talán túl nagy lett a nyomás, ami oda vezetett, hogy belső konfliktusokra és egyéb problémákra hivatkozva kivált a bandából Kai Hansen gitáros, a zenekar egyik alappillére, és röviddel később megalakította az europower műfaj másik alapzenekarát, a Gamma Ray-t. Ehhez az irányzathoz csak valamivel később csatlakozott a Hansi Kürsch vezette Blind Guardian, "Battalions Of Fear" című első lemezükön még az igényes speed metal volt az úr. Az intenzív, mégis dallamos nótákban bemutatott feledhetetlen riffek és szólók, valamint az egyedülálló éneksávok, már akkor felfedték a banda zsenialitását. A Scanner debütálása a "Hypertrace" nagylemezzel is kiválóan sikerült, igazán nívós speed metal melódiákat hoztak össze az NDK-s srácok. A Rage harmadik korongja is ebbe az irányba kacsintgatott, de ők némileg karcosabban, erőteljesebb thrash metal hatásokkal felvértezve játszottak, viszont a dallamos, fülbemászó részeknek is kellő teret hagytak. A "Perfect Man" album komoly változásokat hozott, a zenekar megdöbbentő szintugrást hajtott végre. A Running Wild "Port Royal" albumán továbbvitte a kalózos témakört, tizenegy ízléses és szórakoztató dalt "áldozva" a tengeri martalócok oltárán. "Undercover Animal" című negyedik lemezével hallatott magáról a tradicionális heavy metalt játszó Steeler, de sajnos nem sokkal a lemezbemutató után feloszlottak. A csapat tehetséges gitárosa Axel Rudi Pell saját néven kezdett szólókarrierbe.

A Bathory megmaradva black metal gyökereknél, egy erőteljesebben megszólaló albumot készített "Blood Fire Death" címmel, rajta hosszabb lélegzetű, epikus, magával ragadó dalokkal. Az instrumentális "Odens Ride Over Nordland" csodaszép dallama, a nagy kedvenc "Fine Day To Die" lassú menetelése, vagy a címadó nóta végítélet kórusokkal gazdagon megpakolt nyomasztó áradása már a skandináv mitológiát, főként a viking témakört boncolgatja. A szélvészgyors black metal dalok alkalmankénti thrashes áramlatokkal történő színezése ugyanolyan letaglózó mégis érzelemdús hatást kelt, mint Quorthon mániákus szólózása. A borítófestmény lélegzetelállító távlata szintén jól eltalált lett, remekül tükrözi a nyolc különleges dal szellemiségét.

A Death "Leprosy" című második lemezén készre csiszolta az első albumon felvezetett rendkívül brutális zenei stílusát, és ezzel elkészült a death metal műfaj egyik nagy klasszikusa. Nyolc véres tételből áll ez a megszorítások nélküli harmincnyolc perces lenyűgöző alkotás, aminek teljes játékidejét az igazi riff-szörnyeket életre keltő tömény és gyors gitármunka, az embertelen hörgős ének és a véres-belezős szövegek teszik ki. Keménységben verhetetlennek bizonyult ez a kombináció. A Napalm Death a "From Enslavement To Obliteration" albumán a debütanyagon bemutatott irányvonalat vitte tovább, de ha lehet, még extrémebben. Huszonkét rövid és őrült őrleményből áll ez az első tisztán grindcore rettenet. Ők is hatalmas minőségbeli ugrást hajtottak végre a bemutatkozó anyaghoz képest, ami szintén pokolian gyors és brutális volt, de még hiányzott belőle az érettség, a kiforrottság. Most az is megérkezett. A Napalm Death album elkészítése alatt a zenekar gitárosa Bill Steer másik zenekarával is munkához látott, így már a nyár közepén napvilágot láthatott a Carcass bemutatkozó alkotása, a grindcore mozgalom másik fontos etalonja, a hírhedt "Reek Of Putrefaction". Ez a hangzóanyag még betegebb és extrémebb lett mint a Napalm Death műve. Ugyanúgy huszonkét tételt tartalmazott, melyek nagyon durva, de egyszerű szerkezetű és őrlő hangzású szólamokból épültek fel. Különlegesnek és szokatlannak számított a B-re hangolt gitárok hangja, valamint a dalszövegeik alapját adó, különböző orvosi szótárakból kiírt kifejezések használata, melyekkel a boncolás és kegyetlenkedés széles tárházát mutatták be. A debütalbum szinte minden eleme sokkolta a metal világot, az őrületes albumborító ugyanúgy, mint a végletes szövegi témák vagy a szélsőséges megszólalás, és a Carcass ezzel az elragadóan undorító munkával a goregrind stílus megteremtője lett.

Amerikában a Van Halen, szintetizátorokkal megtámogatott "OU812" lemezével ismét hatalmas sikert aratott, a zenekar slágerekben most sem szűkölködött, zsenialitásuk nem látszott apadni. A rajongói lelkesedés a toplisták első helyére repítette a sorlemezt. A néhány hónappal később kiadott negyedik Bon Jovi korong a "New Jersey" még jobban sikerült mint az előző, slágerek tömkelege bújt meg a lemezen, és ezek révén a zenekar az egyik legsikeresebb dallamos hard rock bandává vált a világon. Az album szintén az első helyen debütált Amerikában, és ez volt az első nyugati nagylemez, ami a Szovjetunióban is megjelent. A Guns N' Roses "G N' R Lies" albumán koncert és akusztikus felvételeket jelentetett meg, melyek szintén ragyogóra sikeredtek, csak az Egyesült Államokban 5 millió példány fogyott el a sorlemezből. A Mötley Crüe tagjai idén nem foglalkoztak albumkészítéssel, helyette elvonóra mentek. A Dokken a "Back for the Dokken" albumára, korábbi lemezei tizenhárom legjobb számát válogatta össze, de a Cinderella "Long Cold Winter", a Britny Fox "Britny Fox, a Ratt "Reach For The Sky", a Poison "Open Up and Say... Ahh!", a Lillian Axe "Love + War" és a Stryper "In God We Trust" anyaga is elsőrangú lett, csakúgy mint a jelentős tagcseréken átesett Quiet Riot "QR" című hatodik sorlemeze. Európában a Europe új munkája keltett szenzációt, bár az "Out Of This World" közel sem volt akkora durranás, mint elődje. A glam metal/hard rock zenei műfaj ismét egy csúcslemezekben bővelkedő évet zárhatott.

A Queensrÿche egy olyan haladó szellemű zeneművet jelentetett meg, mely a metal műfaj történetének egyik legtöbbet emlegetett és legtökéletesebbnek tartott anyaga lett. Az "Operation: Mindcrime" konceptalbum zeneisége, sajátos progresszivitása, páratlan hangulata és lebilincselő mondanivalója, a hibátlan kategóriába sorolható, egy tizenöt trekkből álló megkerülhetetlen remekmű. Igényes és intelligens zene, vitathatatlanul az egyik legkiemelkedőbb rockzenei csúcsteljesítmény. Egy King's X nevű formáció "Out Of The Silent Planet" című bemutatkozó lemeze szintén a legigényesebb metalra éhezők igényeit volt hivatott kielégíteni. A zenésztrió által megalkotott művészi progresszív zene igen egyedi és tökéletes lett, a dalokban az egyszerű riffelések komplex struktúrákban álltak össze, oly módon, hogy a dallamok, a harmóniák és a ritmusok egyszerre voltak emlékezetesek (fülbemászóak) és bonyolultak (mesterien kialakítottak). A Fates Warning új énekessel Ray Alderrel állt neki a "No Exit" lemez elkészítésének, amin visszafogottabb progresszív és erősödő thrash hatások voltak felfedezhetők. Talán a korábbi énekes John Arch hiánya vagy a súlyosabb hangzás miatt, nem vált a hallgatóság kedvencévé ez az egyébként kiváló anyag. Geoff Thorpe csapata a Vicious Rumors, "Digital Dictator" címen jelentette meg második albumát, stílusuk tökéletesítése mellett ezen a nagylemezen találták meg igazán a zenekar hangzását. A nagyszerű hangszeres teljesítményre Carl Albert fenomenális éneke tette fel a koronát, és az album a amerikai stílusú power metal egyik definíciójaként vonult be a metal történelembe. A Manilla Road az "Out Of The Abyss" albumon kívül a "Roadkill" koncertlemezt hozta a közösbe, míg az ezüstmaszkos Crimson Glory a misztikus "Transcendence" remekművet adta a világnak. Harmonikus gitárjátékkal, dallamos szólókkal, hangulatos akusztikus betétekkel és változatos kórusrefrénekkel találta magát szembe a hallgató ezen a remek albumon. Az igényesen előadott és jól megírt dalok sokkal egységesebb hatást keltettek, ráadásul a megszólalás is jobb lett ezen a produktumon. Fontos megjegyezni Midnight (John Patrick Jr. McDonald) az énekes bámulatos vokális teljesítményét, operai stílusú éneke méltó módon koronázta meg ezt a zenei csúcsteljesítményt.

Yngwie Malmsteen az "Odyssey" névre keresztelt lemezén visszafogottabb neoklasszikus "gitártekeréseket", és slágeresebb, Rainbow ihletésű nótákat mutatott be. A dalok megírásában Joe Lynn Turner énekes is részt vett, talán ennek tudható be, hogy minden tétel dal-központú és erőteljesen hard rock hatású lett. A kedvező fogadtatás nem maradt el, a nagylemez számos ország toplistájára felkerült. A Virgin Steele idei munkája "Age Of Consent" címmel jött ki. Kiváló hangszerelés és David DeFeis szívvel és erővel teli vokális teljesítménye teszi igazán figyelemre méltóvá ezt az epikus és romantikus szálakkal átszőtt tradicionális heavy metal nagylemezt. Az album legkiemelkedőbb dala a "The Burning of Rome (Cry For Pompeii)". A Riot nagyon összekapta magát és a rendkívül energikus "Thundersteel" albummal lépett ismét a deszkákra. Ez már a hatodik nagylemez a sorban és egyértelműen a zenekar eddigi fennállásának legjobbja. A korábbi munkáikhoz képest nagyon bekeményítettek a srácok, sokkal gyorsabb és agresszívabb hangzással tértek vissza. Középtempós, menetelős himnuszokból és szélsebes speed metal támadásokból, csúcsriffekből és szólóorgiákból, kifogástalan színvonalú dalszerzésből és Tony Moore magas tónusú, hihetetlen teljesítményű énekéből áll mind a kilenc nóta, melyek közül a "Flight Of The Warrior" és az "On Wings Of Eagles" külön kiemelendő. Vitán felül áll, hogy a "Thundersteel" a speedes és poweres beütésű hagyományos metalzenék etalonja.

Japánban, számtalan demó- és kislemez kiadása után "Vanishing Vision" című nagylemezével aratott nagy sikert az 1982-ben összeállt X Japan. Dallamos és intenzív muzsikájuk kiemelkedő technikai szakértelemről és remek dallamérzékenységről tett tanúbizonyságot. A speed/heavy metal alapokhoz thrash elemeket is kevertek, így a zene dallamos és kemény lett egyszerre, drámai énekkel és fogós refrénekkel megspékelve. A prímet egyértelműen az ütőhangszeres/billentyűs Yoshiki (Yoshiki Hayashi - 林佳树) mesteri teljesítménye vitte, elképesztő tehetsége már ekkor megmutatkozott. A príma dalok mellett a provokatív albumborító is nagy feltűnést keltett. Az X Japan mellett a vegytiszta thrasht játszó Outrage mutatkozott be "Black Clouds" című, erőteljes Megadeth hatásokat felmutató munkájával.

A thrash metal égig érő monumentális falán a death és a black metal jóvoltából megjelentek az első hajszálrepedések, de ezeket akkor még senki sem vette észre. Ez az esztendő még mindig a thrash és a glam műfajok szárnyalásának éve volt, de az apró jelek már egy mindent felforgató forradalom eljövetelét jósolták.