1998

Fejlesztés alatt!

Fejlesztés alatt!

 A heavy metal második aranykora ismét felvirradt, és rengeteg kiváló lemez jelent meg ebben az évben is, régi és új bandáktól vegyesen. A pár évvel ezelőtt még vércikinek minősülő, megköpködött zenekarok ismét keresetté és elismertté váltak. Köztük is a német zenekarok voltak a legaktívabbak ismét. A Grave Digger elkészítette életműve legjobb, legkiforrottabb lemezét Kinghts Of The Cross címen. A kemény riffelés és a fogós refrének tökéletes elegyét adták elő, koncepciózus szöveggel kísérve. A Running Wild The Rivalry lemezén hozta ami tőle elvárható volt, a Helloween Better Than Raw albumán pedig szokatlanul keményen szállították a germános speedelést, persze király dalok formájában. A magukra találás tovább fokozódott. U.D.O. No Limits lemezén hozta a szokásos minőséget, a Rage viszont a XIII.-on szimfonikus elemekkel gazdagon átszőtt germán metalt nyomatott, sokan fel is kapták rá a fejüket. A Blind Guardian végre megjelentette régvárt új albumát, a Tolkien silmarillok művét elbeszélő Nightfall In Middle-Earth-ot. A lemez a témához méltóan nagyon komplex és epikus lett, de a tipikus stílusjegyek is felismerhetőek maradtak. Egy rég elfeledett banda, az Angel Dust is újra színpadra lépett, a Border Of Reality-n dallamos powert játszottak. Az Iron Saviorban pedig ős-Helloween tag is felbukkant, bár bemutatkozó lemezük kissé közepesre sikeredett. A Primal Fear bemutatkozó lemeze kissé Judas Priestesre sikeredett, de a tagok mind ismert bandákból verbuválódtak, hogy ilyen zenét játszhassanak. Egy fiatal német banda, az Edguy harmadik albumán szintén elképesztő minőséget produkált, a Vain Glory Opera méltán illeszthető az előzőek sorába. Brazíliában az Angra Fireworks albuma volt kiemelkedő, olaszhonban a hirtelen magasra jutott Rhapsody Symphony Of The Enchanted Lands műve még összetettebb és szimfonikusabb lett mint elődje, egy tökéletes alkotás. Honfitársa, a Labyrinth Return Of Heaven Denied lemeze szintén kiemelkedően sikerült, hasonló stílusban, némileg gyorsabban és fémesebben. Svédországban a Hammerfall második lemezén sikerült megalkotnia a bravúrt, és még az elsőnél is jobb lemezt csináltak Legacy Of Kings címmel. Még jobb dalok, még kiforrottabb dallamok. A Stratovarius Destiny albumán szintén átvitte a lécet, és egy kiváló europower albumot tettek le ismét az asztalra. A Kamelot új, Siége Perilous albumán egy norvég progresszív metal együttes, a Conception énekesével próbálkoztak tovább, és a stílusuk is kissé változott, szerencsére előnyükre. A Symphony X Twilight In Olympus alkotásán ötvözte minden erényét, kiválóan sikerült album formájában. A Virgin Steele Invictus lemeze volt a záró műve a trilógiájuknak, kőkemény lett, és talán ez sikerült a legjobban. A Motörhead idei Snake Bite Love albuma kissé szürkébbre sikeredett elődeinél, és az Iron Maiden Virtual XI. műve sem lett jobb elődjénél, hangzás és az új énekes tehetségtelensége továbbra is visszafogta az amúgy most is egész jó dalokat. Ellenben Bruce Dickinson új szólólemeze, a The Chemical Wedding még elődjénél is jobban sikerült! Modern, súlyos hangzás és riffek, Dickinson remek témái. és valami folytott középkori misztikus hangulat uralta a dalokat. Egykori kollégái sokat tanulhattak volna tőle. A Mercyful Fate Dead Again-ja hozta újabbkori lemezeik színvonalát, és King Diamond műve, a Voodoo sem sikerült rosszul, talán némileg modernebb és komplexebb lett, több meghallgatást igényelt. A KISS is rég nem adott ki új lemezt, azonban a Psycho Circus nem hozta azt a robbanást, amit vártak tőle. Persze azért a koncert körutak most is nagy sikerrel zajlottak. A másik nagy hard rock banda, a Van Halen a volt Extreme énekessel készítette el III.-ra keresztelt albumát, ám a lemez sokkal halványabb lett elődeinél. A következő évtizedben aztán már nem is jelentkeztek új nagylemezzel, főleg botrányokkal és énekescserékkel szolgáltak a nagyérdeműnek.

Power metal fronton az Iced Earth Something Wicked This Way Comes albumán megismételte az előző stílusát és sikerét, hatalmas népszerűségre tettek ők is szert, és misztikus, galoppozós metaljuk a karakteres énekkel meg is érdemelte ezt. Az új életre kelt Jag Panzer következő lemezén is remek dalokat hozott össze, az Age Of Mastery emellett nem kevés egyéniséget is hordozott. A Vicious Rumors próbált tanulni a hibájából, és bevettek egy új énekest, ám a Cyberchrist még így sem lett kiemelkedő, csupán csak közepes. Német másuk, a Brainstorm Unholy albuma sem lett az átlagnál jobb.

A Metallica, hogy javítson helyzetén, és óvatosan visszaindulhasson a tévútról, újra megjelentette régi garázsos feldolgozáslemezét kibővítve pár egyéb régi klasszikussal, és megspékelve jó kis koszos hangzással. A Garage Inc. sikere nem is maradt el. A Slayer Diabolus In Musica lemezén némileg modernkedőbbre, groove-osobbra vezze a stílust, de a jellegzetes horzsoló hangzás és dalok most sem maradhattak el. Modern metal fronton a Fear Factory Obsolete elődje stílusában fogant, talán némileg halványabb formában, de a siker és a minőség azért nem kerülte el őket. A Meshuggah Chaosphere alkotásukon kissé egyszerűbben, ám annál fanatikusabban, nekikeseredettebben riffeltek. A hangzásuk lényegét adó robajszerű gitárjáték-technika, amit a zenekar gitárosa Fredrik Thordendal dolgozott ki nevet is kapott: "Djent" A Sepultura Max Cavalera nélküli Againts lemeze bizony laposabbra és szürkébbre sikeredett, és Max új bandájának, a Soulflynak bemutatkozó albuma sem hozta az anyabanda minőségét, bár jobban sikerült ex társaiénál. A Pro-Pain hasonló című lemezén kiemelkedő dalokkal és hangzással kedveskedett rajongóinak, a Korn Follow The Leader lemezén pedig hip-hoposabb és könnyedebb irányba fordult, de így is nagy sikert arattak. Hiába, stílusuk most élte fénykorát, és a csapból is Korn folyt. Egy új, Amerikában élő örményekből álló banda, a System Of A Down váratlanul robbant be, modern metal irányzatukat remekül keverték dilinyós énekmegoldásokkal, ám a végeredmény valahogy nagyon szerethető lett, friss vért pumpáltak a stílusba. Pár ex-At The Gates zenész egy új bandát rakott össze The Haunted néven, és korábbi bandájuk intenzitását vitték tovább modern thrash köntösben, hihetetlen bemutatkozó lemezük azonnal nagy sikert aratott. Két év után a magyar Ektomorf, a brigád nevét viselő új albummal jelentkezett, ami sikeres folytatása lett a '96-os "Hangok" című korongnak. A nagylemez legnagyobb sikerszáma a "Nem engedem", igazi koncertkedvenc lett.

Gothic metal fronton a Katatonia ismét új utakra indult Discouraged Ones albumán, dallamos énekkel, de nem kevésbé depresszív témákkal és hangulatban, valamint a My Dying Bride is a változás mellett döntött, 34,788% Complete albumuk kissé elektronikusabb és modernebb lett, de a hangulat itt is megmaradt. Akárcsak a Moonspell Sin/Pecado lemezén, ők a depeche mode-os irány felé haladtak tovább, ám a rajongótábor ezt nem vette olyan jónéven. A Gatheringet is megfertőzte a nagy változások szele, How To Measure A Planet című dupla albumukon gitárszegényebb, misztikusabb irányba fordultak, nekik a Pink Floyd lett a követendő példa. Az Anathema mindezt már az előző lemezén meglépte, az Alternative 4-en már csak tökéletesítette, hegedűvel színezte. Az Amorphis is pszichedelikusabb, a hetvenes években gyökerező hangulatokat pakolt a folk elemek mellé a Tuonela korongon, de az ő sikerük töretlen maradt. Egy ígéretes finn banda, a HIM is elkészítette debüt anyagát, a Greatest Lovesongs-ot, mely szokatlanul érces gitáralapokat párosított negédes, érzelmes, szerelmi csalódásoktól fájdalmas fogós énektémákkal. A Sentenced Frozen lemezén a heavy metal riffekkel keverte az északi borongóssággal, a Therion Vovin lemezén pedig tovább fokozta a hangzást monumentális szimfónikussággal, ének helyett már szinte csak mennyei kórusok zengtek, ám az igényesség és a kiváló ötletek megmaradtak. A Theatre Of Tragedy Aégis albumán szintén továbbhaladt, ők a tisztább dark rock felé kacsintgattak. Olyan új tehetségek is felbukkantak az énekesnős stílusban, mint a Tristania, vagy az olasz Lacuna Coil. Hagyományos doom metalban a Solitude Aeturnus Adagio albuma verhetetlennek bizonyult, és a Candlemass is összeállt, azonban egyedül az alapító volt benne a régi csapatból, és maga a zene is távolabb állt a klasszikus stílusuktól.

Black metal-ban a Marduk okozott nagy meglepetést, a Nightwing egy minden tekinteteben klasszikus munka, remek dalokkal. A Dark Funeral Vobiscum Satanas, és a kultikus Carpathian Forest Black Shining Leather albumai becsületes black metal alkotások, akárcsak a Gorgoroth Destroyer-e, mely kaotikus, mégis jól sikerült színfoltja a színtérnek. A Cradle Of Filth Cruelty And The Beast albumán a magyar grófnő, Báthory Erzsébet életét dolgozta fel, a siker itt sem maradt el. Az Ulver új művén teljesen szakított a black metal stílussal, és elektronikus, avant-garde irányzat felé fordult, az Enslaved pedig Blodhemn lemezén viking stílusával kísérletezett egy kicsit. Nem úgy az Einherjer, Odin Owns Ye All lemezük hamisítatlan folkos, heavy metal-os viking mű. De a Falkenbach Magni Blandinn Ok Megintiri... lemeze is magával ragadó, epikus dalfolyam lett, akárcsak a Borknagar The Archaic Course lemeze, mely kissé komplexebb lett, de minőségi romlás nélkül. Az ír Primordial A Journey’s End lemezén pogány, kelta motívumokkal színesítette a black metalt. A Bal-Sagoth pedig Battle Magic alkotásán szintetizátorral, narrációval, és komplex dalokkal ötvözte egyéni filmzenés black metal hangzását.

A Death megjelentette végre évek óta készülgető lemezét, a Sound Of Perseverance-ot, és ez sem lógott ki a zseniális sorból. A Bolt Thrower ritkán adott ki lemezt, de az mindig mestermunka lett, nem volt ez másképp a Mercenary-val sem. A Cannibal Corpse némileg még profibb és letisztultabb lett, azonban valahogy a Gallery Of Suicide-on is sikerült megőrizni hihetetlen brutalitásukat. A death metal-ban azonban az igazi új szenzáció a Nile zenekar lett. Among The Catacombs Of Nephren-Ka albumán hihetetlenül összetett, komplex, és brutális death metalt játszott rengeteg egyiptomi hatású betéttel tarkítva, ez alkotta zenéjük igazi varázsát és egyéniségét. Az Arch Enemy Stigmata lemezén tovább csiszolta alakuló stílusát, az Opeth pedig a My Arms, Your Hearse korongján bebizonyította, óriási jövő előtt állnak, progresszív death metal hangzásuk a legigényesebb zenekarok közé repítette őket.

Ez az év minden tekintetben a heavy metal egyik csúcsévének tekinthető, szinte az összes alműfajában sikerült maradandó, klasszikus lemezeket felmutatnia, számtalan mintázatát felvillantva, elámítva a stílus rajongóit. Sosem látott mennyiségben indult meg az új zenekarok áradata, lelkesedésből is, és kihasználva a lehetőséget is. Ha nem is olyan mainstream szinten mint a nyolcvanas években, de eljött hát végre az új metal aranykor.