2010

A 2010-es év nem indult túl jól. A Slayer megszakította Ausztrál/Új-zélandi/Japán koncertkörútját, valamint törölték a Megadeth és a Testament bandákkal együtt tervezett és január 18.-tól meghirdetett "American Carnage Tour of North America" közös koncertkörutat, azonkívül több angliai és európai fellépésüket is elhalasztották. Ennek oka, hogy Tom Araya-nak a Slayer frontemberének nyakcsigolyái végleg feladták a küzdelmet, és elkerülhetetlenné vált egy sürgős beavatkozó műtét, amely a kibírhatatlan nyaki- és hátfájdalmait véglegesen megszünteti. A tavaly októberben elindult koncertsorozat végéig megpróbálta eltűrni a kellemetlen tüneteket, de az elviselhetetlen fájdalom egyre erősödött, és ez megakadályozta a turné folytatásában. Így bosszulta meg magát a 30 évnyi embertelen fejrázás és headbangelés, ami a brutálisan pörgős Slayer koncertek védjegyévé vált. A problémás három nyakcsigolyát ezentúl titánlemezek erősítik, kiegyenesítve a gerincét, és levéve a terhelést arról az idegről, ami már tűrhetetlen kínokat okozott neki. Természetesen a mellékelt kép nem Araya műtét alatt leamortizált ábrázatát mutatja, hanem a Metal Hammer magazin díjnyertes borítóját (Klikk a képre a részletekért!). Szinte látom magam előtt azt az elkövetkező években gyakran lejátszódó eseményt, amikor a Slayer banda megérkezik következő koncertjének helyszínére, és a repülőtéren visítva riasztó fémdetektor-kapu alatt álló Araya a megszeppent biztonságiaknak csak annyit mond: Lélekben mindig is, de most már testben is metalos vagyok!

Az év folytatása érdekesen alakult és igazi időutazás volt.

Olyan nagynevű régi bandák adtak ki hangzóanyagokat mint a Megadeth (Th1rt3en), az Iron Maiden (The Final Frontier), Ozzy bátyó (Scream), az Accept (Blood Of The Nations), Slash (Slash), az Overkill (Ironbound), a Raven (Walk Through Fire), a Heathen (The Evolution Of Chaos), az Accu§er (Agitation), a Forbidden (Omega Wave), az Exodus (Exhibit B: The Human Condition), a Scorpions (Sting In The Tail), az Armored Saint (La Raza), a Ratt (Infestation), a Keel (Streets Of Rock & Roll), a Sodom (In War And Pieces), a Motörhead (The Wörld Is Yours) és a Krokus (Hoodoo). Ráadásul néhány veterán banda, köztük pl. a svájci technikás thrasher Coroner, a német industrial death metal Morgoth, az amerikai grind-deathster Exhumed, a prog power/heavy Sanctuary, vagy a heavy/glam metalt játszó szintén amerikai Quiet Riot is újra összeállt. Mi történik itt? Csípjen belém valaki, biztos csak álmodom!

- Doki! Ez már megint 1985! Tudod, hogy a legfontosabb célunk: "Vissza a jövőbe!"
- Nyugodj meg Marty! 2010-ben vagyunk! Nem borítottuk fel a tér-idő kontinuumot.

Márciusban a Scorpions a "Sting In The Tail" című elég jól sikerült albummal jelentkezett, melyen az elmúlt 38 év bevált zenei receptjét követték. Nem is okoztak csalódást, a nagylemez határozottan a jobbak közül való. A rajongók számára sajnos rossz hír, hogy az albumot promotáló koncertsorozat befejeztével véglegesen visszavonulnak. (Hasonló hír a Running Wild háza tájáról is felröppent!) Viszont a 2010. május 18.-án Monte Carlo-ban rendezett World Music Award gálán "Rock Legends" díjjal jutalmazták őket, melyet Vlagyimir Klicsko-tól vehettek át. A német Accept, a '96-ban kiadott utolsó sorlemeze a "Predator" óta nem igazán hallatott magáról, így nem meglepő, hogy a metal színtér egyik tavalyi nagy híre a legendás brigád újjáalakulása volt. A szkeptikus találgatások középpontjában az állt, hogy mire is megy a zenekar az eredeti énekes Udo Dirkschneider nélkül, és miként fog produkálni az új vokalista, az amerikai TT Quick-ből átigazolt Mark Tornillo. A felelet a vadiúj "Blood Of The Nations" album képében érkezett meg, és igen megnyugtató válaszokat hozott. A korongon vérbeli Accept szongok sorakoznak, melyek hűek maradtak a banda eredeti stílusához. Csupa hibátlan nóta, gyilkos riffek és tökéletes hangzás. A smirglihangú Mark Tornillo abszolút ideális választásnak bizonyult, énekstílusa remekül illeszkedik az Accept kíméletlenül harcias germán hangzásához. Kérem szépen, a teuton hadigépezet újra hódít! A német ősbandák közül az idén 30 éves Grave Digger, és a 27 éve zúzó Helloween is új hangzóanyaggal jelentkezett. A "Sírásó" a "The Clans Will Rise Again" című, a skót történelem eseményeit elbeszélő albumon hozta a tőle megszokott magas nívójú metalt, a skót dudával fűszerezett lendületes rifftámadásokat kivételesen erős és magával ragadó refrénekkel átszőtt power metal albumba sűrítették. Hasonló koncentrátumot kreált a Helloween is, a "7 Sinners" a csapattól szokatlanul száguldós tempókból és aprítós részekből áll. A jobbnál jobb dallamok, a hatalmas melódiákkal és a fülbemászó kórusválaszokkal kiegészülve, a banda elmúlt éveinek legjobb lemezévé álltak össze! A lágyabb, melodikus metal nóták kedvelőit a Pretty Maids kápráztatta el. A dán csapat "Pandemonium" műve a régisulis riffekre építő epikus tételek dallamdús változatát hozta el imádói számára, melyek közül a lírai hatású "Little Drops Of Heaven" dal erősen slágergyanús. Ez a hibátlan korong az év egyik kellemes meglepetése. Honfitársa az "elvismatalos" Volbeat, immáron negyedik nagylemezével borzolja fel a rákendroll rajongók kedélyét. A "Beyond Hell/Above Heaven" ultradallamos számai mellett ugyanúgy feltűnnek a rock'n'roll, a country, a riffcentrikus metal/punk jegyek, ahogy azt a banda korábbi albumain már megszokhattuk, de még mindig tudnak újat mutatni. Jóféle! A Judas Priest a tavalyi "A Touch of Evil: Live" koncertlemezének "Dissident Aggressor" című dalával orozta el az idei évi Grammy-díjat. "Csak" harminchárom évet kellett várniuk az elismerésre, ugyanis ez a nóta eredetileg az 1977-es "Sin After Sin" albumon szerepelt. Már réges-rég kiérdemelték ezt az elismerést, kár, hogy csak most kapták meg! Az AC/DC hangzásvilágának és zenei örökségének kedvelői biztosan üdvrivalgással köszöntötték az ausztrál Airbourne második nagylemezét, ami "No Guts, No Glory" néven látott napvilágot. A négyesfogat nyílegyenes folytatását mutatta be a 2007-es "Runnin' Wild" korongnak, azaz a dinamikus és nyers hangzás ezen a kiadáson is változatlan intenzitással pusztít. A dalokat átjárja a '70-es évek végi AC/DC szellemiség, igazi ökölrázós bulinóták, ugyanolyan lendületesen - de már Airbourn-os formában - előadva, ahogy azt annak idején a nagy előd prezentálta. Igazán kellemes! Csoda, hogy a hihetetlen mennyiségű koncertet adó Sabaton-nak volt ideje új anyaggal jelentkezni. Gyors, lüktető, és himnikus dalok alkotják a "Coat Of Arms" java részét, a menetelős-csatametalos vonal továbbra is markánsan jelen van minden dalban, úgy tűnik a bevált recepten nem kívánnak (és talán nem is érdemes) változtatni. Nagyot lendíthet küzdelmükön, hogy harci tapasztalatukkal és ezzel az új ötödik albummal már a Nuclear Blast kiadó metal-hadjáratát erősítik.

A black metal rajongókat az Abigor lepte meg a "Time Is The Sulphur in the Veins of the Saint" hosszú című albummal. Összesen két darab majdnem 20 perces "nevesincs" szám található rajta, melyekben a tempók váltakozása, az énekhangok és a gitárjáték komplexitása egy remek industrial black metal lemezt eredményezett. A Primordial a 2009-es Dublinban megrendezett koncertjéről adott ki DVD-t, de az Exodus, a Meshuggah és az At The Gates is koncert DVD kiadványokkal jelentkezett. Az utóbbi egy monumentális, három lemezből álló DVD csomaggal ("The Flames of the End") kápráztatta el rajongóit, melyeken több órányi dokumentumfilm, ismertető és élő felvétel található. A Burzum "Belus" című művét Vikernes mester "emberbarátibb" gondolatai jellemzik, de a kissé szokatlan albumon érződik, mit is jelenthetett az elmúlt 15 év sitten töltött magánya.

Folk vonalon a Finntroll "Nifelvind" korongja egyértelműen jelezte a banda speed/black metal vonalának erősödését, a folk elemek most kisebb mértékben képviseltették magukat. Az Eluveitie tavalyi akusztikus lemeze után - mely többnyire megosztotta a rajongókat -, az "Everything Remains (As It Never Was)" ismét a megszokott stílust, a göteborgi death metal és a népzene fájdalmasan gyönyörű keverékét hozta vissza. A Svartsot a "Mulmets Viser"-el jelentkezett, melynek folk elemeit még több mandolin motívummal színezték. A lemez igen jó fogadtatást kapott, de a kritikusok egy része szerint a Svartsot-nak meg kell újulnia, mert kezd kissé unalmassá válni. Az Equilibrium "Rekreatur" albuma már az új társakkal készült. Robert "Robse" Dahn énekes és Tuval "Hati" Refaeli dobos új tagokként is kitűnően helytálltak, és a bandának sikerült megőriznie a tipikus folk/viking metal hangzás jellegzetes epikus ízeit.

A gót-melodeath király Dark Tranquillity "We Are the Void"-ja talán kissé elmarad az elvárt színvonaltól, de a Kalmah "12 Gauge" című albuma a brigád eddigi legjobb lemeze lett. A Darkthrone fekete-fehér grafikával megspékelt borítójú "Circle The Wagons" korongja még inkább kidomborította az old-school heavy metal stílus zenekaron belüli térnyerését. A Pantera 1990 és 2000 között megjelent albumairól egy "greatest hits" válogatáskollekciót dobott piacra "A Decade Of Dominance" címmel. Az Enslaved továbbra is a megszokott magas színvonalát hozta, az "Axioma Ethica Odini" talán a zenekar egyik legjobb albuma lett. Ez a mű hűen tükrözi a banda elhivatottságát, mely az emberi természet és lélek függetlenségének fontosságát hangsúlyozza, továbbá vehemensen elutasít minden olyan erőt, amely megpróbálja ezt irányítani vagy korlátozni, és ezzel megtagadja emberiségünk lényegét. A gitársound egyértelműen 100%-os tisztaságú Gibson hangzás, a basszus átható viharos dübörgés. Grutle és Herbrand éneke különleges egységbe foglalja a dallamok motívumait, míg Ice Dale emlékezetes gitárszólókkal, Cato pedig szakértő dobmintákkal tolja előre a dalokat. A monumentális riffek valamint az okos ritmikus fortélyok, az album végéig fenntartják az észveszejtő intenzitást. Áprilisában feloszlott az 1996-ban megalakult, neoclassical/power metal műfajban utazó svéd Narnia zenekar, ezért róluk is már csak a "krónikák" szólhatnak. Kár értük, jó zenét csináltak. Jesper Strömblad az In Flames egyik alapító tagja megelégelte az együttesen belüli állandó civódást és előbb beintett, majd otthagyta a bandát. Viszont a Megadeth 2002-ben lelécelő basszusgitárosa visszatért a csapatba, és ezt a "Rust in Peace" koncert DVD kiadásával ünnepelték. Az Anthrax visszahívta Joey Belladonna énekest a banda egyik alapítóját, mindenki kíváncsian várja a fejleményeket, melyek remélhetően egy új albumban fognak testet ölteni. A Fear Factory "Mechanize" lemeze megint megosztotta a rajongókat, volt aki az egekig magasztalta, de voltak fanyalgók is szép számmal.

A The Famine amerikai death metal zenekar stúdiója leégett az idei lemez már előkészített összes anyagával együtt. Biztosan nem voltak feldobva! A Slipknot zenekart is tragédia érte, basszusgitárosukat Paul Gray-t hotelszobájában holtan találták. És ezzel az őrület még nem ért véget. Áprilisban elhunyt Peter Steele a nagy hatású Type O Negative goth metal együttes alapítója. Makh Daniels az Early Graves thrash/hardcore banda énekese halálos autóbalesetet szenvedett. Steve Lee a Gotthard énekese életét vesztette, amikor egy motorostúrán a leállósávban parkoló társaival együtt elsodorta egy kamion. A Behemoth lemondta teljes nyári fesztiválprogramját, mivel Adam "Nergal" Darski-nak a banda frontemberének előrehaladott leukémiája azonnali kórházi kezelést igényelt. A Queensrÿche prog metal brigád tagjai pedig épphogy csak megúsztak egy bombatámadást Irakban a fegyveres erőknél tett látogatásuk alatt. Inkább nem is folytatom...

A thrash színtéren is sok kiváló album jelent meg. A német Sodom sorrendben tizenharmadik "In War And Pieces" nagylemeze olyan mértékű thrash őrjöngés, amely még Justin Bieber-t is ördögszarv mutogatásra és vad headbangelésre késztetné. Egyértelműen a banda legjobb albuma a 2006-ban megjelent "M-16" óta. A basszeros-énekes Tom Angelripper egy szörnyeteg, mint mindig, Bernemann gyakori szólógitár támadásai több szakaszban ömlenek a hallójáratokba. A rossz nyelvek szerint ez a korong egyértelműen Bernemann gyermeke, de az együttes minden tagja rengeteget hozzátesz és a végeredmény nem hagy kívánnivalót maga után. Bernemann gyors thrash riffjei a "Nothing Counts More Than Blood" dalban energikusabbak és kreatívabbak (és még mindig egyszerűbbek), mint legtöbb idei thrash alkotásban. Az album ritmusrészét még Bobby Schottkowski kalapálta fel, de kilépése miatt az ütősöket ezentúl Markus "Makka" Freiwald kezeli. Hasonlóan erőteljes lemez az 1984-ben alakult Heathen "The Evolution Of Chaos" című harmadik(!) albuma. Ez a speed/thrash lemez egy könnyed, majdnem másfél perces akusztikus intróval indít - mialatt a békés hallgató hátradől a karosszékében és egy kicsit talán emel is a hangerőn -, majd a következő szám, a "Dying Season" egy iszonyatos, lehengerlő, vad őrjöngésbe megy át - na, a békés hallgató ekkor esik hanyatt karosszékestül -. (Egyébként ez a leggyorsabb szám az albumon). A "No Stone Unturned" egy monumentális hosszúságú szám (11:10 perc), amely világosan mutatja a banda közeledését az epikusabb irányhoz. A gitárjáték kiváló, Altus és Lum egymás után szállítja a gyilkos riffeket és az átütő szólókat. A ritmus hibátlan és időnként még a basszer is reflektorfénybe kerül. Az "Evolution of Chaos" egy kellemes meglepetés, sokadik meghallgatás után is feltűnik benne valami új és izgalmas. A zenecunami az album végéig kitart, és a csend beálltával együtt a családtagok lassan előmerészkedhetnek az ágy alól. Ez egy nagyszerű korong egy olyan zenekartól, amely az évek során kissé háttérbe szorult, de remélhetően az új lemez révén olyan magasságba emelkednek, ahová már régen tartoznak. A Destrage olasz formáció súlyos thrash/death anyagot hozott ki "The King Is Fat 'n' Old" címmel, mely kegyetlenül lealázza a hallgatót. A Brooklyn-i Overkill tizenötös sorszámú nagylemeze az "Ironbound" szerencsére már teljesen mentesült a banda '90-es éveire jellemző erőteljes groove-os hatásoktól, és úgy tűnik végleg visszatértek a klasszikus thrash hőskort idéző rohamtempójú nótákhoz. A közepes erősségű hurrikán erejével érkező dalok szeizmikus hatást keltenek a dobhártyákon, és az albumon szereplő egy-két gyengébb szám is felér pár jól irányzott sallerral. A zenekar visszatérni látszik a gyökereihez, és ez a tendencia egyértelműen az előnyükre vált. A hellén Suicidal Angels sem tévelyedett el, "Dead Again" című harmadik sorlemezükön továbbra is a régisulis thrash vonalat követték. Nick Melissourgos énekes-gitáros frontember és önpusztító angyalkái elementáris erejű dühöngéssel töltötték meg az albumot, melynek velejét a dinamikus és nyers erejű, időnként korai death-es hatásoktól sem mentes riffzápor adja. Előző évi korongjukhoz képest nem mutattak fel nagy változást, továbbra is ugyanolyan jó érzékkel megkomponált dalokkal sanyargatják a thrashereket.

A Slayer bandát az ág is húzza. Nem volt elég Tom Araya csigolyaműtétje, Jeff Hannemann gitárost súlyos állapotban szállították kórházba. A Shockmagazin információi szerint Hanneman éppen egy jakuzziban lazított pár sörrel, amikor észrevette, hogy megharapta egy pók. "Akkor nem éreztem, de egy óra múlva tudtam, hogy beteg vagyok. A kórházba menet már láttam, ahogy roncsolódik a hús, és baromi forró is volt a karom. Amikor beértem, hálát adtam istennek, hogy a nővér véletlenül rögtön tudta, miről van szó, mert egyébként nagyon ritka dolog az ilyesmi. Akkor már csak körülbelül egy óra választott el attól, hogy meghaljak." Jeff esetében természetesen nem a pókharapás, hanem az így a szervezetébe jutott húsfaló baktériumok okozták a közvetlen életveszélyt.

Hihetetlen, de az orvosom Slayer rajongó volt. Azt mondta nekem: először megmentem az életét, utána megmentem a karját, aztán a karrierjét.

A gitáros csaknem két hónapot töltött a kórházban, ez idő alatt csuklótól vállig fel kellett nyitni a karját, több bőrátültetéses műtétet is elvégeztek rajta, továbbá brutális antibiotikum-kúrának vetették alá, hogy legyőzzék a fertőzést.

Gyakorlatilag újból meg kellett tanulnom járni, mivel egy hónapig fel sem állhattam, semmit nem is csináltam közben. A bőrátültetések állati fájdalmasak voltak, a karomban lévő izmok és inak pedig teljesen legyengültek. De így is szerencsém volt, hogy a nővér és a doki egyből kapcsoltak, hogy mi történt velem, mert ennél sokkal rosszabbul is alakulhattak a dolgok.

Szerencsére a lábadozó gitáros a humora nem hagyta cserben:

„Azt hiszem, ez olyasmi, amiről akár dalt is írhattam volna régebben..." „Minden, ami csak elromolhatott idén, az elromlott, de végül jóra fordult. A sátán fedezte a hátamat!"

2010. május 16-án hatalmas csapás érte a heavy metal műfajt. Meghalt Ronnie James Dio, a metal zene olasz származású keresztapja. Több mint ötvenéves pályafutása alatt 24 nagylemezt adott ki zenekaraival, emellett számtalan előadó albumán vendégszerepelt. Számtalan sláger megírásában működött közre (Heaven and Hell, Children of the Sea, Holy Diver, Rainbow in the Dark). Zenészi tevékenysége mellett tagja volt a Children of the Night jótékonysági szervezetnek, és 1985-ben létrehozta a Hear 'n Aid megmozdulást. A heavy metal egyik legkarakteresebb előadója volt. Erőteljes, operai hangjával hamar kitűnt a többi énekes közül. Énekelni sohasem tanult, egyéni stílusát ő maga alakította ki. Fantasy témájú dalszövegei a középkort idézik vissza, a jó és a rossz örök harcát örökítik meg, tele vannak metaforákkal és ellentmondásokkal. A jó melletti elkötelezettsége nem védte meg és alul maradt a rosszal, a gyomorrákkal szembeni küzdelemben.

Utolsó napjaiban a családja, pályatársai, és sok-sok barátja is elbúcsúzott tőle, mint ahogy arról Wendy Dio is beszámolt Dio hivatalos honlapján:

"Ma összetört a szívem. Ronnie május 16-án, 7:45-kor elhunyt. A családja és sok-sok barátja is el tudott tőle búcsúzni személyesen, mielőtt békésen eltávozott. Ronnie tudta, hogy mennyien és milyen nagyon szeretik őt. Nagyra értékeljük ezt és a rengeteg támogatást is. Most kérünk pár nap nyugalmat, hogy felfogjuk ezt a szörnyű veszteséget. Ő is szeretett mindenkit, a zenéje pedig örökké élni fog."

Minden rajongó tudja, hogy Dio metal zenei életműve, fantasztikus személyiségének szelleme, és az egész heavy metal műfajt átjáró csodálatos hangja soha nem fog eltűnni! Nyugodjék békében!

Bulgáriában, a Fekete-tenger parti Kavarna nevű város vezetősége még évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy városukat a ország egyik zenei központjává fejlesztik. Azóta rengeteg metal banda adott ott koncertet, Ronnie James Dio is sokszor járt a városban. A fejlesztés következő lépéseként a helyiek úgy döntöttek, hogy a helység központi parkjában létrehozták az "Alley of Rock" névre keresztelt szoborparkot. Október 23.-án a város irányítói életnagyságú szobor felállításával tisztelegtek az elhunyt művész előtt, melynek átadásán több mint ötszáz ember vett részt, köztük az AC/DC zenekar tagjai, Simon Wright a DIO formáció dobosa stb. (Az emlékművet Alexander Alexander Petrov és Krasimir Krasev-Lomski szobrászművészek készítették.) Azóta a helyszín igazi zarándokhellyé vált.

Ozzy Osbourne a 2007-es "Black Rain" után három évvel a "Scream" című albummal lepte meg a nagyérdeműt. Az énekes géniusz ismét tökéleteset alkotott, és ebben kivette részét Gus G. a csapat új gitárosa is, aki friss energiával és "ízekkel" töltötte meg a nagylemezt. A csapat az Ozzfest turnén is nagyot villantott olyan zenekarokkal együtt mint a Mötley Crüe, a Halford, a DevilDriver és a Nonpoint. Az Iron Maiden négy év pihenő után jelentkezett új kislemezzel, ami a "The Final Frontier" címet kapta. Az albumon ismét előtérbe kerültek a Maiden-re jellemző ikergitár témák, ezt tetézi néhány kísérletezős, dallamosabb, folkosabb kanyar, és a pontot az i-re Dickinson lehengerlő vokálja teszi fel. Annak ellenére, hogy ez már a tizenötödik lemez, és a Maiden 2000 után jelentősen változtatott alapstílusán, a tagok technikai és zenei tudása, valamint a hosszú éves során kialakult és kifinomult ízlése, tökéletes minőségű albumot eredményezett. A Motörhead tagjai sem ültek tétlenül. "A Wörld Is Yours" címmel jelent meg új alkotásuk, amely a huszadik nagylemez a sorban. A jó öreg Lemmy 35 év után sem fáradt el, és "széttorzított" basszusgitárján most is maradandót tudott alkotni. Olyanok ők mint a jó bor, minél öregebbek, annál jobbak! Yngwie Malmsteen a neoklasszikus-metal keresztapja is új sorlemezzel jelentkezett, sajnos a "Relentless" fogadtatása nem volt túl kedvező. Rengeteg kritika érte borzasztó rossz hangzása/keverése miatt, ráadásul igazi egoista album lett, ugyanis a mester shreddelései totál elnyomtak minden más hangszert. Uncsi. Viszont az amerikai The Dillinger Escape Plan egy remek mathcore albumot tákolt össze "Option Paralysis" címmel. A "Farewell, Mona Lisa" megtévesztően szelíd nyitó akkordjait, szinte azonnal robbanó és a teljes albumon átívelő villámháborús düh követi, amely a lendületes és katartikus "Parasitic Twins" záró szám végéig tart. A Blind Guardian kiváló europower metal albumot dobott össze "At The Edge Of Time" címmel, és ezen hallható "Sacred Worlds", valamint "A Voice In The Dark" című számaik kiemelt figyelmet érdemelnek. Az előbbi a "Sacred" újrafeldolgozása volt némi zenekari körítéssel (ez volt a Sacred2: Fallen Angel videójáték egyik betétdala), az utóbbi pedig kislemezen is megjelent az album előtt, mintegy bevezetve a nagylemez sikerét.

A funeral doom metal műfaj kedvelőinek a Remembrance szolgált meglepetéssel. A 2004 óta aktív francia banda "Fall, Obsidian Night" című ötödik nagylemeze megkapta a Metal Storm "The Best Extreme Doom Metal Album" díját. Az album átütően fájdalmas, lehengerlően reményvesztett és depresszív hatását csak a rajongók párnába fúrt arccal végzett elfojtott bömbölése zavarhatja meg. Síri hangulatú remekmű!

Ez az év minden tekintetben a meglepő visszatérések, a szomorú események, a szcénát elárasztó kiváló albumok és a szörnyű tragédiák éve volt. Reméljük a következő év kizárólag örömteli eseményekkel vonul be a metal történelembe!