1996

Fejlesztés alatt!

Fejlesztés alatt!

A heavy metal legsötétebb évéhez értünk, alig pislákolt a láng, és vércikinek minősült a stílus szeretete, maga a metal szó is divatjamúlttá és nevetségessé vált. A média teljesen hanyagolta, kiutálta és száműzte a fémzenei műfajt minden platformjáról. Az underground persze most is tartotta magát, ezen belül az új metal irányzat, a groove számított a húzóágnak továbbra is. A Pantera szinte már fővonalbeli szintű sikereket ért el, de ez önmagában kevés volt a metal műfaj reneszánszhoz. Új lemezük "The Great Southern Trendkill" címmel jött ki, és -talán a helyzetből eredően is- a hangzás még brutálisabb és súlyosabb lett mint elődein. A tüskés, barátságtalan album válasz volt a kor metal ellenességére. A Prong új lemeze a "Rude Awakening" nagyjából tovább vitte a sikeres előző anyag stílusát, jóféle hangzás és dögös riffek jellemezték az albumot, de a túl sok indusztriális elem miatt nem igazán lett sikeres. A Pro-Pain, "Content Under Pressure" című harmadik sorlemezén visszatért az első irányvonalához, a Stuck Mojo pedig egy kiváló albumot adott ki "Pigwalk" címen. A Sepultura bevetette magát a brazíliai dzsungel mélyébe, és egy amazonasi indiántörzsnél vendégeskedve készítette el új zeneműve népi-etnikai részeit, ezek után az album stílusosan a "Roots" címet kapta. Ám nem ez volt a zenemű legnagyobb újdonsága, hanem a thrash metaltól való eltávolodást hozó teljesen újszerű riffek, és a zene még szélsőségesebb mivolta. Az agyontorzított és pincemélyre hangolt gitárok, Max Cavalera hisztérikus, erőszakos éneke, a brazil ritmusok és a teljesen megváltozott zenei jegyek nagyon megosztották a hallgatóságot. Voltak akik az egekig magasztalták, míg mások a régi Sepu hangzást sírták vissza. A bandának nagy csapást jelentett, hogy nem sokkal az album kiadása után Max távozott a zenekarból, és új zenekart hozott össze Soulfly néven. A Korn második, "Life Is Peachy" lemezén szintén új zenei hatásokkal kísérletezett, és a rap stílusú énekkel meg a kemény metalos zúzással egy új műfaj, a "Nu Metal" alapjait rakták le, melyre a hip-hopos körítés mellett a vastag basszusgitár groove-ok, és a korábbiaknál is mélyebbre hangolt, felettébb masszív gitárhangzás volt jellemző. Egy Limp Bizkit nevű banda is egyre sikeresebben mozgolódott ugyanebben a rap/nu metal stílusban. A Ministry "Filth Pig" albumán lassabbra és súlyosabbra vette a figurát, a Biohazard pedig továbbvitte hardcore elemekkel átszőtt heavy muzsikáját a "Mata Leao"-n. A Crowbar érdekes, délies hangzású sludge metal/doom zenéjét a "Broken Glass"-en már egész sikeressé tette, a C.O.C. pedig crossover hatású "Wiseblood" anyagán demonstrálta tehetségét. A thrash metal szinte teljesen kihalt, az Overkill "The Killing Kind" albuma is a inkább a groove-os hangzás felé orientálódott. Érdekes színfoltja volt az évnek -főleg számunkra-, hogy a magyar Ektomorf nevű banda, a tavalyi demólemeze után idén egy ütős thrash/groove albummal jelentkezett "Hangok" címmel. Érezni lehetett, hogy stílusuk még nem teljesen kiforrott, de hangzásukban rengeteg új ötletet mutattak be, zenéjükből sugárzott a féktelen erő. Rájuk a későbbiekben is érdemes lesz odafigyelni!

Az underground peremén portyázó black metal műfaj is tovább folytatta menetelését, és egyre több kiváló lemezzel lepte meg a színteret, persze most is főként a skandináv országok termelték ki a legjobbakat. Először kezdjük talán a nagy öregekkel. A Venom is újjáalakult eredeti felállásában a nagy black metal reneszánsz hírére, és egy közepes nívójú lemezt készítettek "Cast In Stone" címmel. A Bathory felhagyott a thrashes hatású lemezek készítésével és visszatért ahhoz amihez a legjobban értett, a black/viking metalhoz. A Bathory zenei atyja Quorton javaslatára egy korábban ki nem adott anyagot jelentetett meg a brigád, ez lett a "Blood On Ice", ami egy fagyos hangzású, klasszikus viking zenemű lett. A Marduk "Heaven Shall Burn... When We Are Gathered" albumán új felálással hozta a vegytiszta, brutális északi black metalt, a Dark Funeral "The Secret Of The Black Arts", az Ancient "The Cainian Chronicle", a Gorgoroth "Antichrist", a Darkthrone "Total Death" albumai is igazi black metal gyöngyszemek lettek, hátborzongatóan gonosz hangzással és nagyon goromba dalszövegekkel, míg az Ulver "Kveldssanger" lemezén inkább hatásos folk/black elemekkel lepte meg a nagyérdeműt. A Burzum-os Varg Vikerness a börtönben készítette el "Filosofem" című új hangzóanyagát, mely emiatt is extra figyelmet kapott. Új zenekarok közül elsősorban a Limbonic Art "Moon In The Scorpio" című debütálása keltett feltűnést, illetve az egyre inkább az elitbe felzárkózó Satyricon "Nemesis Divina" korongja, mely rövid idő alatt igazi black metal alapművé vált. Más országokban is dúlt a black őrület, Angliában a Cradle Of Filth csapat szerzett nevet magának új "Dusk... And Her Embrace" albumával, ami stílusát tekintve egy rendkívüli hangulatú horror/gothic black metal remekmű. Sokan támadták is őket, mert a nóták túl fogósak és dallamosak voltak, és ez a true black metal arcoknak nem tetszett. Göröghonban a "Rotting Christ" dallamosabb, talán "romantikusabb" irányba fordult a "Triarchy Of The Lost Lover"-en, hihetetlenül monumentális hangzást bemutatva a kilenc nótában. A finn Impaled Nazarene viszont viszzatért a korábbi nyersebb, hardcore punk és grind alapú black metaljához a "Latex Cult"-on. A svájci Samael a "Passage" albumon sci-fi hangulatú, az ipari zenék felé kacsintgató nótákat mutatott be, amik rendkívül újszerűnek és izgalmasnak hatottak. A harciasabb hangulatú, a skandináv mitológiára épülő viking metalban a Bathory mellett az Einherjer szédítő gitárváktákban bővelkedő "Dragons Of The North" anyaga, és a Falkenbach epikus motívumokba bővelkedő "Etheir Medh Riki Fara" dalcsokra érdemelnek említést. Mindezek mellett, a kimondottan atmoszférikus hatásokat felvonultató black metal projectek is szépen termelték a kiváló lemezeket. Az Arcturus zenekar "Aspera Hiems Symphonia" című debütalbumán avant-garde, progresszív és szimfonikus elemekkel vegyítette a black metalt, de a neves zenészekből verbuválódott új brigád a Borknagar is nagy hansgúlyt fektetett a különleges hangulat létrehozásában, viszont a hangzás alapját itt elsősorban a tiszta és nyers black metal alapok adták.

A gothic/doom/death metal is tovább fejlődött, számtalan kiváló lemezzel gazdagítva a keményzenék pantheonját. A svéd Katatonia zenekar második, "Brave Murder Day" albumán meglehetősen eltávolodott az első nagylemez death/black vonalától, teljesen egyedi dallam- és gitárstílussal álltak elő, ezekkel hipnotikus hatású, komor és sivár légkörű, rendkívül depresszív zeneanyagot teremtettek. A búskomor művek terén igazán csak a My Dying Bride versenyezhetett velük, ugyan a britek "Like Gods Of The Sun" című negyedik albuma az előzőekhez képest kevésbé sikerült jól, de azért a síri hangulatból ők is adagoltak. Az Anathema nagyot lépett előre "Eternity" lemezén, szinte teljesen elhagyták a súlyos gitárokat, és helyette alternetív rock megközelítésű, lírai hatású, egyfajta "lebegő" atmoszférájú muzsikákat kreáltak, varázslatos stílusuk végre kiteljesedhetett. Előző énekesük a The Blood Divine névre hallgató formációval jelentkezett, inkább az Anathema régebbi, gothic/doom stílusára hajazva, és az "Awaken" lemez nem is sikerült rosszul. A norvég Theatre Of Tragedy "Velvet Darkness They Fear" munkáján az énekesnős, hörgős gothic/doom/death stílus egyik alapvetését mutatta be, míg a svéd Sentenced új énekessel fejlődött tovább a "Down" című albumán, a dallamosabb stílusú death metal kedvelőinek nagy örömére. A portugál Moonspell Irreligious lemezén némi mediterrán forrósággal körítette a gothicos, vámpíros sötét romantikát, igazi klasszikust létrehozva ezzel. A Type O Negative egy lassú, merengős, őszies, erotikus korongot készített October Rust címmel. A Therion végre elkészítette a tökéletes északi szimfonikus, gótikus metal lemezt, a Thelit, melyre mindig is készültek. A nagy robbanás nem is maradt el. Az Amorphis némileg finomította stílusát, és egy új énekest is csatasorba állított az Elegy-n. A stílusuk azonban maradt a Kalevalára épülő hangulatos folkos metal. Némethonban a Crematory rukkolt elő egy német nyelvű lemezzel. A hagyományosabb doom metalban az amerikai doom legenda Solitude Aeturnus Downfall lemeze volt a nagy szenzáció, míg az angol Cathedral soron következő lemeze, a Supernatural Birth Machine szintén a sabbathos metalt népszerűsítette.

A régi nagyok, akik még léteztek, szintén próbáltak valami értékelhetőt összehozni, de ez sajna csak ritkán sikerült. A Scorpions Pure Instinct lemezén próbált némileg modernebbé válni, de a lírai oldal most kissé túlsúlyba került. A Deep Purple Purpendicular lemezén mutatkozott be az új gitáros, Steve Morse. A lemez jól sikerült, és a változás is segített a figyelem sugarába kerülni. Dio tovább folytatta a modern, dallamtalan tévutat Angry Machines lemezén, a Motörhead pedig immár trióban adta ki újabb kellemes lemezét, az Overnight Sensation-t. A Metallica jó pár év után tért vissza egy rendkívül sok vitát kiváltó új albummal, a Load-al. Mind külsőségekben, mind a zenében eléggé hátat fordítottak mindannak, amit addig képviseltek, bár maradtak azért meg a régi stílusjegyekből is, és a dalok a maguk módján jól sikerültek. De a fellazított, rockos stílus sok régi rajongót elriasztott, túl nagynak bizonyult a továbblépés.

A hagyományos metal több korábbi szereplője is tovább élt a felszín alatt. A Manowar Louder Than Hell lemeze méregerősre sikerült, nagyon nagy szükség volt erre az energikus himnuszokkal teli igazi metal lemezre! King Diamond The Graveyard albuma jól sikerült, akárcsak a szintén lemezt kiadó Mercyful Fate új albuma, az Into The Unknown. Némethonban a Grave Digger egy olyan, sztorival alátámasztott kiváló lemezt adott ki Tunes Of War címmel, mely jelezte, nagy dolgok várhatóak még a bandától. A Helloween is magához tért a The Time Of The Oath-ra, egy csakis a régi klasszikusokkal egy lapon említhető lemezt sikerült készíteniük, és megtépázott ázsiójuk kezdett helyrerázódni. Az Accept Predator albumán kissé kísérletezni kezdett, és több dalt nem Udo énekelt, ezek miatt feszültségek támadtak a zenekarban, és a banda hamarosan újra feloszlott. A Skyclad Irrational Anthems albumán egy újabb szintre kristályosította folk metalját, a Psychotic Waltz pedig pályafutása csúcsát, a Bleeding lemezt tette le az asztalra. Sajnos hamarosan ők is feloszlottak. A Stratovarius egy újabb felálással már egy minden tekintetben profi, klasszikus albumot készített. Az Episode albumon mesterien ötvözték Malmsteen és a Helloween stílusát, remek dalokba ágyazva. A Heavens Gate Planet E. albuma is hozta a tőlük elvárható szintet.

A power metalban az amerikai Iced Earth robbantott nagyot, a Spawn képregény sztoriján alapuló The Dark Saga egy minden tekintetben tökéletes album lett, a Metallica és az Iron Maiden legjobb pillanatait ötvözték egy speciális ízű, roppant hangulatos misztikus atmoszférában. A Vicious Rumors énekesük halála után nehezen állt talpra, és mivel a gitáros énekelt új lemezükön, a Something Burning igen gyengére sikeredett. A Nevermore viszont feltartóztathatatlanul menetelt előre, a Politics Of Ecstasy-n még erősebbek és komplexebbek lettek. A svéd Morgana Lefay misztikus power metalt adott elő kiválóan Maleficium albumukon. Az Annihilator tovább folytatta gyengélkedő albumaik sorát a Refresh The Demon-al.

A death metal sem tűnt el teljesen, a Cannibal Corpse bemutatta új énekesét a Vile albumon, mely ismét végtelenül brutálisra sikeredett. Az Asphyx Embrace The Death, és a Kataklysm Temple Of The Knowledge albuma igazi death metal zúzás, de a Gorefest némileg dallamosodott a Soul Survivor-on, a Napalm Death pedig szintén lazábbra vette a Diatribes-t. A Carcass kiadta búcsúlemezét, a Swansong-ot, korábbi gitárosuk, Mike Amott pedig új bandájával, melyben testvére is gitározott, megjelentette a Black Earth lemezt. Az Arch Enemy névre hallgató együttes még nagy ígéretnek látszott a dallamosabb, virtuóz death metal stílusban. A Hypocrisy Abducted albuma még változatosabbra sikeredett, mint az elődje, dallamosabb számok, és gyors death darák egyaránt megtalálhatóak rajta. A svéd Opeth Morningrise albumán a death metal epikussággal és progresszivitással keveredett. Az In Flames nevű formáció pedig a göteborgi dallamos death metal egyik legnagyobb alapművét készítette el, a Jester Race már megjelenésekor klasszikusnak számított. Iron Maidenes gitárharmóniák keveredtek zúzós riffeléssel és károgó/hörgő énekkel. Zenekarok százai lettek inspirálva újra.

Az At The Gates és a Dark Tranquillity zenekarokkal együtt az In Flames kialakította a göteborgi stílust, mely még a következő évtizedre is komoly hatást gyakorolt.

Így telt el az év, a mélypont ellenére rengeteg kiváló, stílusteremtő album látott napvilágot, melyekre hivatkozva a következő években számtalan banda kezdte el a zajongást, és alakította tovább a heavy metal burjánzó stíluskavalkádját.