Első lépések (1960-as évek közepe)

A korai brit rockegyüttesekre nagy hatással volt az amerikai blues zene. Az 1960-as évek közepén olyan együttesek, mint a The Rolling Stones és a The Yardbirds sok – eredetileg akusztikus gitáron előadott – klasszikus blues nótát vettek lemezre elektromos gitárral és olykor gyorsabb tempóval. Ezekkel a zenei kísérletekkel az angol blues-alapú csapatok – és az általuk inspirált amerikai együttesek – kialakították azokat a stílusjegyeket, melyek a heavy metal alapjait adják: középpontban a kemény akkordokból építkező hangos és torzított gitárjáték. Ennek a megszólalásnak a népszerűsítésében kiemelkedő szerepet játszott a The Kinks 1964-es slágere, a "You Really Got Me".

A gitárhangzás fejlődésében jelentős szerepe volt a gitárerősítők feedback technológiával szerelt új generációjának. A The Kinks gitáros Dave Davies mellett más gitárosok, mint például Pete Townshend (The Who) és Jeff Beck (Tridents, The Yardbirds) is kísérleteztek a feedback technikával. Hogy az egyre hangosabb gitárral lépést tudjanak tartani, a dobosok is erőteljesebb megszólalást, komplex és szintén hangosított megközelítést kezdtek alkalmazni, szemben a blues-rock – apró dobfelszereléseken elővezetett – kezdeti maszatolós dobolási stílusával. Az énekesek is hasonlóan módosították technikájukat és erősítőkön keresztül növelték önbizalmukat, gyakran stílusosabb és drámaibb előadásmóddal kísérve. A puszta hangerő tekintetében – főképp az élő koncertek eseté– a The Who „minél-nagyobb-és-hangosabb-Marshall-falakat”-megközelítése volt az irányadó. Az erősítő- és felvételi technika egyidejű fejlődésével lehetőség nyílt ennek a súlyosabb megszólalásnak a sikeres lemezre préselésére is.

A blues-rock és a pszichedelikus rock összeházasítása képezte a heavy metal igazi alapját. A műfajok összeolvasztásának egyik legnagyobb hatású együttese a Cream trió volt, akik masszív, súlyos hangzást alakítottak ki a gitáros Eric Clapton és a basszusgitáros Jack Bruce közti uniszónó riffeléssel és Ginger Baker dupla lábdobjával. Első két nagylemezüket – "Fresh Cream" (1966) és "Disraeli Gears" (1967) – az eljövendő műfaj alapvető prototípusaként tisztelik. A Jimi Hendrix Experience bemutatkozó albuma, az "Are You Experienced?" (1967) szintén nagy hatású volt. Hendrix virtuóz technikáját sok metal gitáros igyekezett később felülmúlni, és az album legsikeresebb dalát, a "Purple Haze"-t néhányan az első heavy metal slágerként aposztrofálják.

Értékelés: 
Átlag: 5 (4 szavazat)
Az üres rész kitöltése.